2017. május 2., kedd

A Wolves Rómában

Najó, a cím egy kicsit megtévesztő lehet, a Budapest Wolves-ot Kovács István és Oláh Gergely kollégámmal hárman képviseltük Rómában, ahol a Michigan Wolverines edzőtáborozott.

Oláh Gergely, Kovács István és én Rómában (Fotó: Photopium)


Most egy meglehetősen személyes úti beszámoló következik, nem kizárólag a sportszakmai dolgokról fogok írni. De hogy megkönnyítsem az olvasást azok számára, akiket a személyes, útinapló-szerű rész kevésbé érdekel, ezeket a részeket dőlt betűvel fogom szedni, így bárki kényelmesen átugorhatja. :)


Már múlt előtti szombaton, az Eger elleni mérkőzés előtt Bratincsák Péter barátom (akit a blogomat olvasók biztosan ismernek a Photopium néven futó fotók miatt) mesélte nekem, hogy a héten utazik Rómába, mert ott fog edzőtáborozni a Michigan Wolverines egyetem, ő pedig felvette velük a kapcsolatot és kapott akkreditációt a fotózásukra. Kicsit irigyeltem Petit, de valahogy fel sem merült bennem a lehetőség, hogy én is ott lehetek.
Szerdán aztán éppen nagyon dolgoztam, amikor csörgött a telefonom. Kovács István hívott, hogy kapott egy meghívást az olasz football szövetségtől (FIDAF) végignézhetnénk a Wolverines egy edzését, részt vehetnénk a Jim Harbaugh által tartott clinic-en, valamint megnézhetnénk a Michigan spring game-jét. Nyilván igazán csábító volt az ötlet, főleg, hogy mindezt Rómában nézhettük volna meg, így gyorsan egyeztettem a munkahely-család tengellyel és miután mindkét oldalon pozitív visszajelzést kaptam, ezért igent mondtam a lehetőségre. Estére Oláh Gergely is csatlakozott hozzánk, így kialakult az utazó csapat. 
Mivel az út repülővel elég drágának tűnt (utóbb kiderült, hogy annyira mégsem lett volna az), abban maradtunk, hogy kocsival megyünk. Hogy ne legyen annyira durva az odaút, azt terveztük, hogy Arezzoban (rómától kb. 200 km) éjszakázunk és majd onnan megyünk tovább a pénteken 11-kor kezdődő edzésre.
Csütörtökön én még korán reggel bementem dolgozni, megcsináltam, amit kellett, majd dél körül találkoztunk Istvánnal és indultunk neki az utunknak. Budaörsön online foglaltunk szállást Arezzoban, majd kezdetét vette az 1000 kilométeres út. Maga az utazás viszonylag eseménymentesen telt, attól eltekintve, hogy Szlovéniában elkezdett esni az eső, és el sem állt másnap reggelig. Este 11 magasságában értünk Arezzoba, viszonylag rövid úton elfoglaltuk a szállásunkat a szebb napokat is látott, de alapvetően rendben lévő Hotel Ceccoban, majd egy pizzavacsora után eltettük magunkat másnapra.
"Csodás" idővel fogadott minket Arezzo
Reggel viszonylag korán keltünk, hiszen reggeli után rögtön folytatnunk kellett utunkat Rómába. Róma legészakibb kerületébe beérve rögtön találkozhattunk a fantasztikus római közlekedéskultúrával és a péntek reggeli csúcson keresztül vezetett utunk a stadionhoz.

A Michigan Wolverines edzőtáborának a "Giulio Onesti" olimpiai edzőközpont adott otthont. A stadionhoz érve megkaptuk a belépőinket és már nézhettük is, ahogy az egyetemi csapat edz. Rögtön feltűnt, hogy borzasztóan sok játékossal és melléjük egészen irreálisnak tűnő kisegítő személyzettel érkezett az ann arbori csapat. Mint később kiderült, 99 játékossal és közel 50 edzővel, equipment managerrel és egyéb segítővel utaztak Rómába.

Az edzésüket úgy építették fel, hogy még a bemelegítés előtt könnyedén, két scrimmage-dzsel play-eket játszottak, a kimaradt játékosok pedig nyújtottak vagy más könnyű feladatokat hajtottak végre. Aztán következett a bemelegítés. Öt sorban, rendkívül dinamikusan, az erőnléti edző folyamatos utasításait követve zajlott a warm-up. Feltűnt, hogy akárcsak a magyar csapatoknál, az amerikai játékosok között is volt olyan, aki meglehetősen lazán csinálta végig a bemelegítést. 
A warm-up utan következtek a pozícióedzések. Hiába a majd száz játékos, szépen elfértek a pályán és mindenki csinálta a dolgát. Láttunk érdekes drilleket, amiket majd mi is tudunk hasznosítani itthon, de alapvetően azt gondolom, hogy lényegében ugyanolyan feladatokat csináltak, mint amilyeneket mi szoktunk itthon. Ami azonban nagyon más volt és nagyon feltűnt, az az egész edzés dinamikájában, tempójában nyilvánult meg. Egy kijelző folyamatosan mutatta az edzések szekcióiból hátralévő időt és ehhez ragaszkodott is Harbaugh mester. Emellett azonban az volt a durva, hogy milyen jól, gyorsan és hatékonyan mozgatták át a játékosokat egyik helyről a másikra. Az is feltűnő, hogy a kisegítő személyzet mennyire sokat hozzá tud tenni az edzések sebességéhez. Mindig mindenhol volt labda, amikor egy drill lement, a végére a következő drillre már felállították a pályát a segítők. Nagyon jó volt látni ezt a profizmust, ahogy minden percben mindenki tudta, hogy mit kell csinálnia. 
A pozícióedzéseket pass skeleton követte, a falak pedig külön dolgoztak. Végül offense-defense scrimmage következett, valamint a special teamek gyakoroltak, ott is folyamatosan mozgatva, rotálva  a játékosokat. 
Fotó: Photopium
Az edzés végén még a srácok futottak egy "kicsit" (5-ször 50 yard oda-vissza) időre, majd a nyújtással véget ért a program.
Az edzés végeztével izgalmas percek következtek, ugyanis lehetőségünk nyílt néhány szót váltani az edzői stáb tagjaival. Legfőképp persze mindenki Jim Harbaugh-ra volt kíváncsi és a vezetőedző türelmesen, barátságosan időt is szakított mindenkire. A többi résztvevő mellett persze nekünk is volt lehetőségünk kezet rázni az NFL-t is megjárt vezetőedzővel, néhány udvarias bemutatkozás után pedig közös fotó is készült a mesterrel.
A három magyar edző és Jim Harbaugh (Fotó: Photopium)
Elvileg lett volna lehetőségünk a csapattal együtt ebédelni a helyi kantinban, de a bejárati ajtó előtt állt a sor, ezért úgy döntöttünk, nem várunk, inkább kimentünk a sportkomplexum mellett található büfébe, amit már odafelé kinéztünk magunknak.

Ebéd után ismét a pályán találkoztunk, ekkor már csak a regisztrált edzőket (rajtunk kívül még olasz és francia edzők regisztráltak) fogadta a michigani edzői stáb. A clinic menete az volt, hogy egyesével minden egyes posztedző bemutatott először néhány drillt. Pörgős és rövid drillek voltak ezek, kifejezetten az alapokról. 
Jim Harbaugh a passzolás alapjait mutatja be
A közös bemutatókat követően a különböző posztok edzői még néhány drillt megmutattak. Én a linebackerek edzőjével mentem és így volt szerencsém a remek Don Brown defensive coordinator instrukcióit hallgatni és vele beszélgetni a védelemről és a linebackerek munkájáról. Jó kis délután volt, nem is a drillek miatt, hanem a drillek közötti beszélgetések miatt számomra nagyon értékesnek bizonyult. 

A program végén összehaverkodtunk az equipment management két tagjával, akikről kiderült, hogy vasárnap Budapestre érkeznek, így megbeszéltük, hogy a héten találkozunk majd nálunk. 
A focis program végén megkerestük a reggel lefoglalt római szállásunkat. Az Aurelio negyedben található szálloda nagyon szuper helynek bizonyult, jól választottunk. A Hotel Club House Roma ugyan viszonylag távol van a történelmi belvárostól, azonban közel van a metróhoz és szerintem remek az ár-érték aránya, így turisztikai szempontból nagyon jó választás lehet. Na, nem mintha ez az aspektusa nagyon érdekelt volna minket. Viszonylag nehezen jutottunk dűlőre, hogy a délutánunkat és az estét hogyan töltsük (sajnos ennek az egyik legfőbb oka én voltam, ugyanis betegen csináltam végig a római kalandot), végül egy laza vacsorával, egy korsó sörrel és az aznap látottak átbeszélésével zártuk a napot. 
Szombat reggel egy kiadós reggelivel indítottunk, majd némi tanácstalanságot követően úgy döntöttünk, miután elhagyjuk a szállodát, bemegyünk a belvárosba még egy kávéra a délutáni scrimmage meccs előtt. A Vatikán melletti Mercato Trionfale piacnál parkoltunk le, majd onnan elsétáltunk a Musei Vaticani melletti térre egy kávézóba és a napsütésben még megittunk egy jó (nagyon jó) kávét. Onnan elsétáltunk a Szent Péter térre, hiszen ha már ilyen közel voltunk, akkor kötelező volt egy selfie-t lőnünk a Bazilika elől. 
Wolves international (Fotó: Kovács István)
A Vatikánból egyenesen mentünk a számomra sokat jelentő Stadio Olimpico (az AS Roma otthona ugyebár) közvetlen szomszédságában elhelyezkedő festői Stadio dei Marmi stadionba, amely a Michigan római tartózkodásának utolsó állomása volt.
A Stadio dei Marmi márványlelátója (balra pedig az Olimpico széle)
Bár nem tudom, hogy mennyire voltunk jogosultak ott lenni (ugyanis Coach pass-szel csak mi voltunk ott), de résztvettünk a Michigan tailgate party-ján. Edzők, játékosok jól elvoltak, jókat beszélgettek, mi sokkal inkább vártuk a délutáni programot. 

A délutáni edzés végül nem sok újat adott hozzá eddigi élményeinkhez, de ismét jó volt látni azt a szervezettséget, azt az intenzitást, amit a pályán láthattunk. Végül sajnos nem a spring game-re került sor, ahogy abban bíztunk, hanem csak az offense és a defense játszott egymással scrimmage-et, azonban ezen is volt bőven olyan, ami miatt táthattuk a szánkat. Na, nem az irányítók telejsítményére gondolok, bár egy-egy passz nekik is nagyon durván elsült. Sokkal inkább az volt az egészen durva, hogy milyen gyorsan le tudtak játszani egy-egy play-t. Annak ellenére, hogy amikor a "saját" offense volt fent a pályán, az ellenfél "scout" defense-e védekezett, amit rajzról hívtak be a huddle-ben és fordítva, átlag 19-20 másodpercenként lejátszottak egy play-t. Összehasonlítva azzal, amit itthon a saját csapataimnál vagy akár az U19-es válogatottnál tapasztaltam... a különbség ég és föld. A védelem és a támadás összecsapását végül az offense nyerte meg, de nem volt nagy különbség a két csapategység között. Az mindenképpen szembetűnő volt, hogy offense-ben irányító poszton vannak bajok. A két senior irányító, O'Korn és Moorse nem vészesek, azonban a mögöttük következő junior Wilton Speight szerintem több interceptiont dobott, mint complete passzt. A runningbackek között azonban a sophomore Karan Higdon egészen impresszív játékot mutatott. A defense sokkal egységesebb képet mutatott. Azon belül is várhatóan az egyetem elkövetkező évének meghatározó sztárja a még true freshman defensive end Rashan Gary lehet, aki fiatal kora ellenére vezéregyéniséggé vált már most is a védelemben. Érdekes lesz az edzőtáborban látottak után majd szeptembertől élesben is látni a csapatot a képernyőn keresztül.
Fotó: Photopium
A scrimmage végeztével már nem is vártuk végig a programot, hanem elindultunk haza, hiszen nagyon hosszú út várt ránk, az 1200 kilométeres távolságot egyben terveztük megtenni. Ráadásul nekem a hazaút már nagyon nem tetszett, egyre rosszabbul éreztem magam, amitől egyre fáradtabb is voltam. A Balatonhoz érve már ha csak lehúnytam a szemem egy kicsit hosszabb pillanatra, akkor már el is aludtam pár percre. István viszont nagyon jól bírta, le a kalappal előtte, hogy így végigtolta ezt az iszonyú hosszú távot. Végül vasárnap hajnali fél ötkor értem haza, lázasan, kimerülten, de izgalmas élményekkel gazdagabban. Köszönöm mindenkinek, aki biztosította ezt a lehetőséget számomra!

Végezetül álljon itt a Michigan University edző stábjának névsora, akikkel volt szerencsénk megismerkedni:
- Jim Harbaugh (head coach)
- Pep Hamilton (assistant head coach, passing game coordinator)
- Don Brown (defensive coordinator)
- Tim Drevno (offensive coordinator, O-line coach)
- Greg Frey (O-line és tight end coach, running game coordinator)
- Jay Harbaugh (running back coach, special team coach)
- Greg Mattison (D-line coach)
- Chris Partridge (linebacker coach, special team coordinator)
- Brian Smith (defensive back coach)
- Michael Zordich (secondary coach, special team coach)
- Kevin Tolbert (erőnléti edző)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése