2017. május 26., péntek

A kolomp adta a másikat...

Meglehetős késéssel szántam rá magam, hogy írjak valamit erről a Cowbells-meccsről.
Már csak azért is, mert tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy mit kellene írnom. Egy felettébb csalódást keltő mérkőzésen egy felettébb csalódást keltő vereséget szenvedtünk. Nyilván, egy vereség mindig fájó, kiváltképpen, ha a városi rivális ellen szenvedjük azt el. Kiváltképpen, ha ez adott esetben a rájátszásunkba kerülhet. 

Fotó: Krausz Gabriella (KGB)



Nem játszottunk jól. Voltak villanásaink, voltak nagy jeleneteink de nem játszottunk jól. Azt sem állítanám, hogy kifejezetten rosszul játszottunk volna, de ez nem volt elég. Még csak azt sem állítanám, hogy a Cowbells jól játszott volna. Egyszerűen ők jobban akarták a győzelmet. Persze, követtünk el hibákat, volt pár coaching-baki is, de azt gondolom, nem ezen múlt, hanem azon, hogy ők jobban akarták. 
Ez egy ilyen dolog, ez a Budapest Wolves keresztje, mindenki ellenünk akarja a legjobban megmutatni, mit tud, mindenki minket akar a legjobban legyőzni. Ez így van, mióta szervezett körülmények között játszanak amerikai footballt Magyarországon. Hiába nincs már egy ideje a topon a Wolves, hiába a Miskolc Steelers a tavalyi bajnok (persze, őket is szuper lenne megverni), de a hab a tortán mindig a Wolves skalpja. Ezt nem egy játékostól és edzőtől hallottam már – sőt, annak idején a Hurricanes-szel mi is pontosan így éreztünk. A Cowbells jobban hajtott, jobban akarta a győzelmet és meg is szerezte azt. 

Fotó: Krausz Gabriella (KGB)
A vesztes mérkőzést egy komoly mélyütésként éltük meg – ezt szerintem az egész csapat nevében mondhatom –, de nem állhatunk meg és sajnáltathatjuk magunkat. Van még egy mérkőzésünk a Sharks ellen, amire igyekszünk a legjobban felkészülni, hogy meg tudjuk nyerni azt. Mert győzni kell, ez nem is kérdés. Nincs más opció. 
Így is a rájátszás már nem csak a mi kezünkben van. Nekünk győznünk kell és drukkolnunk kell, hogy a Cowbells legyőzze a Dunaújváros Gorillaz csapatát egy nappal később. az összeesküvés elméleteket szövögetők már olyanokról beszélnek, hogy mi van akkor, ha összebeszél a Gorillaz és a Cowbells, hiszen a dunaújvárosi győzelemmel mindkét csapat továbbmehetne az elődöntőbe. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a párosítás kapcsán nekem nem rögtön a 2014-es HFL utolsó köre jutott eszembe, amikor a Sharks játszott a Rebels ellen és a fővárosi csapatnak sok ponttal kellett nyernie, hogy a Hurricanes-t kiejtve ők jussanak elődöntőbe – azon a meccsen Bachrati Kornél 7 labdát adott el és természetesen nagyon nyert a Rebels, pontkülönbséggel elődöntőbe jutott, kiverve a Hurricanes-t. 
Ezzel a dologgal azonban nem szabad most foglalkoznunk. Nem esélyeket kell latolgatnunk, nem számolgatnunk kell, nem összeesküvés-elméleteket kell gyártanunk, ennél sokkal „egyszerűbb” a helyzet, „csak” meg kell nyernünk június 4-én egy football meccset.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése