2017. április 22., szombat

Egerben a srácokkal

Családi kötődéseim révén imádom Egert. A várost, a tájat, a belváros lüktetését, a borokat. Mindent, ami Egerrel kapcsolatos. Rengeteg élmény köt oda, családi nyarak, osztálykirándulás, bulik. Mindent szeretek Egerben. Az Eger Heroes pedig második kedvenc HFL-csapatom. Ma mégis az volt a célom, hogy keresztbe tegyek barátom, Herke Zsombi szeretett csapatának. A sport már csak ilyen.

Fotó: Bratincsák Péter - Photopium
Az első fordulóban az Eger kőkemény futójátékkal (80%-ban futott a Heroes) kiütötte a Győr Sharks csapatát, míg a Wolves ugyebár csúfosan leszerepelt a kiemelt magyar bajnokság nyitómeccsén Dunaújvárosban. Az előjelek kicsit sem nekünk kedveztek. Azonban készültünk. Magam részéről annyit tudok elmondani, hogy soha korábban ellenfelet annyira nem elemeztem ki, mint ahogy tettem azt a Heroes-zal. Az első meccsük alapján azt gondolom, mindent megtudtam az ő támadójátékukról, amit csak meg lehetett tudni. Aztán pedig a megszerzett tudást átadtuk a játékosoknak. Úgy érzem, védelmet még sohasem készítettem fel annyira korábban egy ellenfélből, mint ahogy azt most tettük Miakich Gáborral és Iványi Mártonnal.

Fotó: Bratincsák Péter - Photopium
Olyannyira, hogy a meccs elején én attól féltem, hogy az overcoaching hibájába estünk, azaz túlságosan is meg akartuk mondani a játékosoknak, hogy mikor mire szamítsanak. Mindenesetre azt gondolom, sikerrel jártunk. 
Az első félidőben voltak nehéz pillanataink. Rögtön az első drive-ban a Hősök rámentek egy negyedik kísérletre, amit inchekkel a nyalóka előtt tudtunk megállítani. A második drive-ban puntra kényszerítettük ellenfelünket. A harmadik drive igen rövidke volt, ugyanis egy blokkolt puntot az egriek egészen a mi kettő yardos vonalunkig hordtak vissza, felettébb kellemetlen helyzetbe hozva a védelmünket. A Heroes import irányítója élt is a lehetőséggel és megtette a szükséges két yardot. A következő drive-ban is viszonylag rövid pályán kellett védekeznünk, akkor azonban a hatalmas nyomás miatt a mezőnygól kísérlet kimaradt. Az egri támadók az első félidő utolsó drive-jában is üres kézzel, pont nélkül távoztak a pályáról. 
A második félidőt két possession előny birtokában kezdtük és ha attól tartottunk volna, hogy a Heroes megrázza magát a szünetben, feljavulnak, mi meg elkényelmesedük, akkor feleslegesen aggódtunk volna. A védelem továbbra is iszonyú éles maradt, a harmadik és a negyedik játékrészben mindösszesen egy alkalommal, a félidő első drive-jában tudott a Heroes first downt elérni. De az a drive is punttal zárult. A félidő második és ötödik drive-jában three-and-outtal küldtük le vendéglátóinkat, három drive pedig labdaszerzéssel (kettő fumble és egy interception) ért véget.
Ami a legörömtelibb számomra, az a statisztikában rejlik. A Győr Sharks ellen a Heroes futógépezete 400+ yardot hozott össze. Ellenünk kb. 40-et. A fiatal runningback tehetséget, Vakarcs Gergőt 29 yardon tudtuk tartani, az egriek import futóját pedig 6 yardon (6 kísérletből). Nagyon elégedett vagyok a defense munkájával. Nehéz lenne bárkit is kiemelni, mint legjobb játékost ebből az alakulatból, mert tényleg nagyon együtt, nagyon csapatként dolgoztak, de ha valakit mindenképpen ki kellene emelnem, akkor az azt hiszem, Merucza Attila defensive lineman lenne. Ő és Péter Csaba a fal közepén elképesztő munkát végeztek. 

Fotó: Bratincsák Péter - Photopium
A Bratislava Monarchs elleni mérkőzésünket egyértelműen az offense nyerte meg, ezért szerettük volna, ha a mai meccset a védelem nyeri. Kovács István offense-e azonban nem tette meg a defense-nek azt a "szívességet", hogy ránk bízta volna a meccs kimenetelét. Bencsics Márk és a támadó alakulat rendkívül koncentráltan, végig brutális dominanciával játszotta végig a meccset. Márk 4 TD passza mellett egy-egy passzolt TD-t jegyez a Future Team kezdő irányítója, a tehetséges Gombos Bence, valamint Gecser Máté elkapó is. A hat pontot érő passzok főleg Elek Ádám (4 db) kezében landoltak, de TD elkapás szerepel Bartos Ferenc és Gecser Máté neve mellett is. A passzok mellett Lenner Péter is remekül játszott. A runningback bőven 100 yard felett futott és egy TD futás is neki köszönhető.
A vége 49-7 lett. Aki nem látta helyszínen vagy a DIGISport közvetítésében a meccset, annak mindenképpen ajánlom, hogy ha már elérhető lesz az összecsapás felvétele youTube-on, mindenképpen szánja rá az időt, hogy megnézze. Jó kis meccs volt - kivéve, ha az ember a Heroes-nak drukkol.

Fotó: Bratincsák Péter - Photopium
Ha már a helyszíni közönség szóba került, mindenképpen ki kell emeljem a csodás rajongóinkat. Fantasztikusan jó dolog, amikor egy csapat idegenben is olyan meccset játszhat, mintha otthon lenne, köszönhetően a lelkes (és hangos) drukkereknek. Spirit, ti vagytok a legjobbak!

A nyitófordulóban elszenvedett csúfos vereség után a csapatnak nagyon nagy szüksége volt arra, hogy ország-világ (de legfőképpen saját maguk) előtt bizonyítani tudják, hogy igenis tudunk győzni. Ez egy statement győzelem volt a Wolves részéről és biztos vagyok benne, hogy számos, HFL-ben tevékenykedő szakember a meccs után újragondolja az erőviszonyokról alkotott képét. 
Elszállni azonban nem szabad magunktól. A mai mérkőzés megmutatta, hogy a kemény munka kifizetődő. Remélem (és ez persze az edzői stáb felelőssége), hogy senki nem fog hátradőlni, hanem még keményebb munkába kezd majd, hogy elérhessük a célunkat!

Végezetül szeretném megköszönni minden egyes játékosnak, hogy ma megmutatta, milyen is a Farkas-szív. Igazi csapat voltunk ma. Büszke vagyok rátok!


Eddig tartott az ünneplés és innentől kezdve pedig már csak a Miskolc Steelers-re szabad fókuszálni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése