2017. február 20., hétfő

Draft Day!

Érdekes ponthoz jutott a Budapest Wolves előszezonja. A felkészülés részeként február 25-én a csapat egy amolyan intra team (azaz csapaton belüli) mérkőzést játszik. Az egyetemeken is ismert spring game-re már volt példa a Wolves történelmében, azonban a csapatvezetés idén egy új ötlettel rukkolt elő.




Azért, hogy a spring game érdekesebb legyen, néhány újítást vezettünk be.

Első körben - még két hete - kisorsolásra került a két csapat csapatkapitánya és vezetőedzője. Ezek szerint a PIROS csapat vezetőedzője én lettem (segédedzőim Iványi Márton és Oláh Gergely lesz), a csapatkapitányok pedig Péter Csaba (defensive lineman) és Gombos Bence (irányító) lett. 


A FEKETE csapat élén Kovács István áll (Miakich Gábor és Terdik László asszisztenciája mellett), a csapatkapitányok pedig Bencsics Márk (irányító) és Kotány Márton (linebacker) lettek.



A második körben - ma 19.00-tól - hazánkban egyedülállóan egy draftra kerül sor. Amolyan grundfocis jelleggel a csapatkapitányok az edzői kar által kiválasztott 20 játékos közül választanak. Hiába így válaszottunk csapatok annak idején a téren, ez az esemény egy kicsit máshogy fog kinézni, a csapatvezetés igyekszik majd az amerikai draftokhoz hasonló műsort létrehozni - persze mindezt kicsiben. :) Hatalmas kérdés, ki lesz az 1/1 és melyik játékos melyik helyen fog elkelni, illetve melyik csapathoz kerül. Az eseményt a Budapest Wolves facebook oldalán a tervek szerint élőben közvetítik a szervezők.

Harmadik lépésben az edzői stáb a fennmaradó játékosokat szétosztja a két csapat között. Ott nem lesznek kamerák, de minden bizonnyal nagy vitákra lehet majd számítani. :)

A drafton résztvevő játékosok portréit a Wolves facebook oldalán meg tudjátok tekinteni.

Emellett arról se feledkezzünk meg, hogy a Piros-Fekete meccs előtt, 11.00-tól a Budapest Wolves tryoutot, azaz próbajátékot tart. Az érdeklődők a Tryout facebook oldalán (a lenti képre kattintva) találnak részletes információkat.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése