2017. január 7., szombat

Az elmúlt évtized NFL-je

Az alapszakasz végeztével, még a Wild Card kör előtt van egy kis szusszanásnyi időnk áttekinteni, hogy mit is értek el az NFL csapatai az elmúlt időszakban. Az amerikai sportújságírás használ egy kifejezést, mely azt írja le, hogy egy sportfranchise hosszabb időn keresztül a legjobbak közé tartozik. Ez a kifejezés a "dinasztia". A Fox Sports segítségével röviden áttekintem a 32 csapat alapszakasz-teljesítményét a mögöttünk álló 10 év fényében. Lássuk, mely csapatokra mondhatjuk, hogy valójában NFL-dinasztia!



A lista végén a Rams kullog. A franchise 2016-ban St. Louis-ból Los Angeles-be költözött, de az eredményein nem sok változott. Az alapszakaszban 4-12-es mérleggel zártak és mindösszesen négy csapatot tudtak maguk mögé utasítani. Az elmúlt évtizedben a mérlegük 46-113-1 lett. 

Harmincegyedik helyen áll a mai foci kétségkívül leggyengébb csapata, a Cleveland Browns. Évek óta haldoklik az ohioi csapat, az idei alapszakaszban mindösszesen egy győzelmével az utolsó helyen végeztek. A dekádban sem voltak sokkal eredményesebbek, 48 győzelem mellett 112 vereséget regisztráltak.

Szintén a sor vége felé cammog a Jacksonville Jaguars. Évek óta minden szezon előtt azt halljuk tőlük - és erre a játékosállomány is ígéret lehetne -, hogy "na majd idén". De újra és újra betliznek. Hiába kiáltották ki idén is playoff-esélyes csapatnak a januárokat, csak 3-13-as mérleggel zártak. Évtizedes mérlegük 53-107.

A korábbi évek trendjével szakítva idén top csapat lett az Oakland Raiders. A 2016-os alapszakaszt 12-4-es mérleggel a liga negyedik helyén zárták. A szuper alapszakasz azonban nem sokat módosított azon, hogy az elmúlt években mennyire alulteljesített a kaliforniai csapat, az idei volt az első pozitív szezonjuk. A vizsgált évtizedet 29. helyen, 60-100-as mérleggel zárták.

Huszonnyolcadik lett ezen a listán a Tampa Bay Buccaneers. A kalózok négy pozitív szezont is fel tudtak mutatni az elmúlt 10 évben (többek között idén is), azonban 2007-óta nem sikerült rájátszásba jutniuk. 63-97-tel zárták a 10 évet.

Bár mostanában egészen meggyőző a Detroit Lions. Az idei 9-7-es mérlegük playoffot ér számukra és ez az évtizedben a harmadik alkalom, hogy rájátszásba jut a csapat. Azonban komoly hullámvölgyekkel is találkoztunk a csapat életében 2006-óta, például 2008-ban 0-16-tal zárták a szezont. Ez az összesített mérlegükön is meglátszik, a 63-97-es győzelem-vereség mutató a 27. helyre elég.

26. helyen zárt a Washington Redskins. Érdekesség, hogy ők is három playoff szereplést tudhatnak magukénak az elmúlt 10 évben, azonban az idei 8-7-1 mérleggel zárt alapszakaszuk az első, hogy pozitív eredménnyel zártak. 66-93-1 a tíz éves mérlegük.

A Buffalo Bills 1999-óta nem jutottak rájátszásba és egy igazán középszerű csapatnak számítanak. Ezt mi sem mutatja jobban, mint, hogy az elmúlt időszakban öt szezonban is 50% környéki mérleggel zárták az alapszakaszt. Idén is 7-9-cel zártak, de ez nem volt elég a rájátszáshoz. A dekád-mérlegük 66-94.

24. helyen végzett a szintén AFC East csoportban vitézkedő Miami Dolphins. Idén a delfinek megörvendeztették rajongótáborukat egy 10-6-os alapszakasszal, azonban mindösszesen a második alkalom ez az elmúlt 10 évben, hogy az újévet követően is pályára kell lépnie a csapatnak. A 10 éves mérlegük 71-89.

A Kansas City Chiefs egyértelműen felszálló ágban van. Az elmúlt négy szezonban rájátszást érő helyen zártak és alapvetően az AFC főcsoport egyik top csapata lettek. A korábbi évek azonban igencsak szűkösek voltak. A 72-88-as mérleg a lista 23. helyére volt elég. 

Az elmúlt 10 évet remekül kezdte a Tennessee Titans, azonban a következő nyolc szezon csalódást kelthetett a rajongóik szívében. A titánok az elmúlt 8 szezonból hat alkalommal nem tudtak az 50%-os mérlegnél jobbat összehozni, a 2016-os alapszakasz az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere volt a nashville-i csapat számára - de a rájátszáshoz ez sem volt elég. Az összesített mérlegük 73-87, mely alapján a 22. helyen zárt a csapat.

2010-ben találkozott a rájátszással utoljára a New York Jets, hiába regisztráltak pozitív alapszakaszt hat alkalommal is az elmúlt 10 éves ciklusban. Idén ráadásul a divíziójuk utolsó helyén zárták az alapszakaszt 5-11-es eredménnyel. A 10 éves mérlegük 74-86 és ezzel a 21-ek a listán,

20. helyen zárt a Chicago Bears. Az illionois-i csapat finoman szólva is látott már szebb napokat. A tíz éves ciklus alatt - bár voltak pozitív szezonjaik - csak egy alkalommal jutottak rájátszásba (ez persze köszönhető a kemény csoportellenfeleknek is), azonban az, hogy az elmúlt három szezonban összesen csupán 14 győzelmet szereztek (abból idén 3-at), az nagyon csalódást keltő. 74-86-os mérleggel zártak.

19. helyen végzett a San Francisco 49ers. A kaliforniai csapat remek szezonokat, sőt, Super Bowl szezont is tudhat maga mögött, azonban a csapat jelenkori története siralmas. Idén 2-14-gyel zárták az alapaszakaszt, a liga utolsóelőtti helyén. 77 győzelem, 82 vereség és egy döntetlen a 10 éves mérlegük.

A listán az első pozitív mérleggel záró csapat a 18. helyen végzett Minnesota Vikings. Nagyon erős csoportban is öt pozitív és kettő 50%-os szezonja volt a vikingeknek (idén is 8-8-cal zártak) és négy alkalommal a rájátszásba is jutottak. Összesített mérlegük 80-79-1.

17. lett a Houston Texans. Viszonylag konzisztens a csapat egy elég gyenge csoportban. Idén is a 9-7-es mérlegük elég volt a csoportgyőzelemhez. Összesített mérlegük 82-78. 

A Carolina Panthers idén nagy esélyesnek lett kikiáltva a tavalyi Super Bowl szezonjuk után. Ennek ellenére rém gyengén és ötlettelenül játszott a charlotte-i csapat, 6-10-es mérlegük az NFC South csoport utolsó helyére volt elegendő. 10 év alatt 82 győzelmet szereztek 77 vereség és 1 döntetlen mellett, ami a 16. helyre volt elég.

15. helyen végzett a San Diego Chargers. A kaliforniai csapat első 8 éve az évtizedben igen dicsőséges volt 7 pozitív szezont és négy rájátszást tudhatnak maguk mögött. Az utolsó két alapszakasz azonban szörnyen sikerült, mindösszesen 9 győzelmet tudtak szerezni (ebből idén 5-öt). 83-77 lett a mérlegük.

Tizennegyedik a Cincinnati Bengals. Ugyan idén negatív szezont (6-9-1) hoztak össze a tigrisek, az ezt megelőző  hét szezonból hat alkalommal azonban rájátszásba jutottak. Érdekesség, hogy ebben a tíz évben nem tudtak playoff-meccset nyerni. Mérlegünk 83-74-3.

Nem is olyan szerencsétlen 13. helyen zárt a Philadelphia Eagles. Bár az elmúlt két szezonban éppen csak, hogy negatív alapszakaszt (7-9) zárt a pennsylvaniai csapat, az azt megelőző 8 évből hét alkalommal 50%-os vagy annál jobb mérleget értek el. 84-75-1 lett az összesített eredményük.

Bár hatalmas esélyesnek kiáltották ki idén - és tavaly is - az Arizona Cardinals-t azonban csalódást keltett az idei 7-8-1-es alapszakaszuk és a tény, hogy lemaradtak a rájátszásról. Az elmúlt években azonban jól menetelt az phoenixi csapat és a 86-73-1-es mérlegük a 12. helyre volt elég. 

11. helyen zárt a New York Giants. A Nagy Alma elsőszámú csapata az évtizedben két Super Bowlt is nyert, azonban 2011-óta az idei az első szezon, hogy rájátszásban léphetnek pályára, köszönhetően a 11-5-ös alapszakaszuknak. Összesített mérlegük: 88-72.

Eljutottunk a top 10-hez. Ennek legalján az Atlanta Falcons áll. A csapat elég konzisztens, az elmúlt dekádban öt alkalommal is legalább 10 győzelmet regisztráltak és teljesítményük (11-5) idén is rájátszást jelent számukra. 89 győzelmet és 71 vereséget hoztak össze a tíz év alatt.

Kilencedik helyen végzett 89 győzelemmel, 70 vereséggel és egy döntetlennel a Seattle Seahawks. Pete Carroll csapata zsinórban az ötödik alapszakaszban legalább 10 győzelmet szerzett (idén is 10-5-1-es mérleggel zártak) és kettő Super Bowl-részvétel is a hátuk mögött áll.

A Baltimore Ravens az elmúlt 10 évben hat alkalommal rájátszásba jutott és egy Super Bowlt nyert is, azonban idén, a 8-8-as alapszakasszal már zisnórban második alkalommal maradnak le a rájátszáról a hollók. Összesített mérlegük így is 90-70, mely a 8. helyre emeli őket.

7. helyen végzett a New Orleans Seaint. Van egy Super Bowl győzelmük az évtizedben, azonban az elmúlt öt szezonban nem tudtak a 7-9-es mérlegnél jobban teljesíteni, ami hatalmas csalódás a Saints-drukkerek számára. 91-69 az összesített mérlegük. 

Hatodik lett a listán "Amerika csapata". A Dallas Cowboys idén lenyűgöző, 13-3-as mérlegével az NFC főcsoport élén végzett. Az elmúlt tíz szezonból is 8 alkalommal legalább 50%-os mérleggel végeztek. Az összesített eredményük: 92-68.

Nálam a top 5 csapat az, amelyik igazán dinasztiának számít, jöjjenel most ezek a csapatok.
Ötödik helyen zárt a Denver Broncos. Kétségkívül az AFC főcsoport egyik legeredményesebb csapata volt a coloradoi franchise az elmúlt évtizedben. Két Super Bowl-részvételük volt, idén azonban a 9-7-es mérleg sem volt elég arra, hogy rájátszásba jussanak. Ezt megelőzően 4 éven keresztül legalább 12 győzelmet szereztek. 94-66-os győzelem-vereség mutatóval zárták a tíz évet.

Az Indianapolis Colts is az AFC egyik top erőssége volt az elmúlt évtizedben. A legutóbbi két évben azonban 8-8-as alapszakaszt zártak és nem is jutottak rájátszásba. Korábban azonban hét alkalommal is legalább 10 alapszakasz-győzelmük volt. Kereken 100 győzelmük a dekád negyedik helyére emelte őket.

Az utolsó dobogós helyezést a Pittsburgh Steelers érte el. Meglehetően konzisztens a csapat játéka , az elmúlt 10 év során egyetlen egyszer sem értek el 50%-nál rosszabb eredményt. Idén a 11-5-ös eredményükkel megnyerték az AFC North főcsoportot. Összesített mérlegük 103-57.

Második helyen zárt a Green Bay Packers. Az NFC North topcsapata az NFL egyik igazi jelenlegi dinasztiája. Az elmúlt 10 év során nyolcszor legalább 10 győzelmet szereztek és szintén nyolc rájátszás szereplésük is volt. Idén is egy gyenge rajt után végül 10-6-tal megnyerték a csoportjukat. 106 győzelmük mellé 53 vereség és 1 döntetlen társul.

Az elmúlt tíz esztendő alapszakaszainak messze legeredményesebb csapata a New England Patriots. 14-2-es mérlegükkel idén is a liga élén végzett a massachussetts-i alakulat. A tíz év alatt egyetlen egyszer nem jutottak csak rájátszásba (2008-ban, amikor a 11-5-ös mérleg sem volt elég a Wild Card körre az AFC főcsoportban), ráadásul az idei zsinórban a hetedik szezon, amikor legalább 12 győzelmet szerez a csapat. 2007-ben pedig veretlen alapszakaszt hozott össze Bill Belichik és csapata. 126 alapszakasz győzelmük mellett mindösszesen 34 vereséget szenvedtek el. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése