2016. december 29., csütörtök

10 év edzősködés érmekben kifejezve


NFL, a 16. játékhét után

Amikor ennyire előrehaladott állapotban van már az NFL alapszakasza, mindig elérkezik az idő, hogy írjak egy kicsit a rájátszásba jutás esélyeiről. Szeretem ilyenkor végiggondolni a különböző szcenáriókat, hogy milyen eredmények mellett melyik csapat juthat rájátszásba és hol végezhet. Nos, ez a poszt sokkal izgalmasabb lett volna, ha még a 16. játékhét előtt megírtam volna, ugyanis az utolsó előtti fordulóban már sokminden eldől.

Forrás: SB Nation

2016. november 21., hétfő

Sűrű hétvége

A Budapest Wolves utánpótlás programjának idei utolsó előtti hétvégéje nagyon sűrűre jött össze. Szombaton az U19-es csapat magyar bajnoki döntőt játszott, vasárnap pedig az osztrák Next Generation Bowlon vettek részt az U13-as, az U15-ös és az U19-es válogatott játékosaink.

A veretlen 2016-os magyar U19-es bajnok Budapest Wolves (Fotó: Bratincsák Péter, Photopium)

2016. november 14., hétfő

Elődöntők a magyar U19-es bajnokságban

Mind Keletről, mind pedig Nyugatról az elődöntőkig jutott az adott divízió vegyes csapata. Nyugaton a Young Guns United (a Budapest Titans, a Dunaújváros Gorillaz és a Szekszárd Bad Bones által fémjelzett csapat) 2-2-es mérleggel a harmadik helyen végzett, de a Bratislava Monarchs visszalépésének következtében mégis helyt kapott a playoff mezőnyében. A keleti divízióban pedig a Wanderers (főleg a Budapest Eagles, a Dabas Sparks és a Békéscsaba Raptors játékosaiból álló alakulat) meggyőző, 3-1-es mérleggel jutott a legjobb négy közé, őket csupán a csoportgyőztes Miskolc tudta legyőzni. Sosem voltam nagy híve ezeknek a mixelt csapatoknak, de elődöntős helyük mindenképpen dícséretre méltóvá teszi munkájukat. A két vegyes csapatot a két veretlen csoportgyőztes, a Budapest Wolves és a Miskolc Steelers juniorjai várták az elődöntőben.

Az OL jobb oldala: Varga Péter (TE), Barkóczi Bálint (OT), Miklós József Marcell (OG)

2016. november 7., hétfő

Vége az alapszakasznak a magyar U19-es bajnokságban

Nagyon hideg, őszi időben zárták a junior korúak (U19) a MAFSZ bajnokságának alapszakaszát. A bajnokság nyugati divíziójában már adott volt, melyik két csapat jut rájátszásba, keleten azonban még a rájátszásba jutásért folyt a harc.

2016. október 29., szombat

Csalódást keltő szezonzáró

Egy vesztes mérkőzés után sosem igazán örömteli a hazaút. Főleg akkor, ha a csapat nem csak, hogy kikapott, de még pocsékul is játszott. Jelen sorokat akkor írom, amikor a Budapest Wolves U17-es csapatával hazafelé tartunk Mödlingből, ahol az AFC Rangers vendégeiként befejeztük az idei osztrák U17-es bajnokságot.

Fotó: Thurzó Andrea

2016. október 24., hétfő

Hosszú hétvége a Farkasoknál

Nagyon izgalmas és tartalmas hétvégén vagyunk túl a Budapest Wolves-szal. Szombaton és vasárnap összesen öt mérkőzést játszott az egyesület négy csapatrésze. Szombaton a legkisebbek, az U13-as csapat mutatkozott be az Újpest Bulldogs ifjai ellen, ezzel egyidejűleg a Ladies játszott elődöntőt a Danube Dragons hölgyei ellen, a napot végül az U19-es csapat zárta a Győr Sharks juniorjai ellen a magyar bajnokságban. Vasárnap délelőtt pedig az U17-es csapat lépett pályára a Graz Giants ellen, mely meccset megint az U19-eseink összecsapása követett, ezúttal a St. Pölten Invaders-zel.


2016. október 16., vasárnap

Bemutatkozott az U19-es magyar válogatott

Szlovákia ellen debütált a magyar U19-es válogatott.
A mérkőzést a vendégek nyerték 14-6 arányban.

Az U19-es magyar válogatott

2016. október 8., szombat

Innsbruckban


Az innsbrucki - és a hasonló, hatalmas távolságba történő - utazások mindig különlegesek. Nem csupán azért, mert rendhagyóan sokat (oda-vissza 20-22 órákat) kell utazni és ottalvósak ezek az események, hanem főleg azért, mert ezáltal a játékosok nagyon sok időt töltenek együtt. Remek közösségépítő esemény, attól függetlenül, hogy borzasztóan fárasztó egy-egy ilyen út. Még felnőttekkel is, nemhogy gyerekekkel.

Még Mosonmagyaróváron a kis csapattal
A Budapest Wolves U17-es csapata most hétvégén a festői szépségű tiroli hegyek között, Innsbruckban játszott a Swarco Raiders vendégként. 

2016. október 1., szombat

Sárkányok földjén

Az AFBÖ U17-es bajnokság második fordulójában a Danube Dragons fantasztikus edzőkomplexumába mentünk vendégeskedni. Ismerve a második legnagyobb bécsi csapat U17-eseinek erejét, nem terveztük, hogy itt fogjuk kijavítani az első meccsen elszenvedett csorbát (ugyebár kikaptunk hazai pályán a Vienna Knights csapatától).

(Forrás: Pinterest)

2016. szeptember 25., vasárnap

Válogatott győzelem és U17-es kupanap

Amerikai footballban gazdag hétvége áll mögöttünk.
Szombaton, a székesfehérvári First Fielden megrendezésre került az idei első felnőtt válogatott mérkőzés Lengyelország ellen...


vasárnap pedig az U17-es csapatok randevúztak a jászberényi állatkert melleti pályán.

2016. augusztus 6., szombat

Csoda a gyepen

Gödöllő adott otthont az idei lacrosse Európa-bajnokságnak. Önmagában a tény, hogy kicsiny Hazánk megnyerte a rendezés lehetőségét, hatalmas dolog, lévén, hogy néhány szomszédos - és főleg távolibb - európai országhoz képest még csak gyerekcipőben jár itthon a sportág. Talán az sem lenne nagyon a valóságtól elrugaszkodott kijelentés, ha azt mondanánk, hogy 10 emberből jó, ha 4 tudja, hogy mi az a lacrosse.
A gödöllői Európa-bajnokság azonban feltette a lacrosse-t az itthoni sportpalettára, hiszen olyan olvasott médiumok foglalkoztak az EB-vel, mint a Nemzeti Sport, a 444, az Index és az Origo.

2016. július 16., szombat

Viszlát Szekszárd!

Másfél év és két szezon után lemondtam a vezetőedzői tisztségemről és búcsúzom a Szekszárd Bad Bones éléről. 
Nehezen született meg ez a döntésem, de már a szezon alatt elhatároztam, hogy a bajnokság végén el/leköszönök. 


(Fotó: Vörös József)

2016. június 27., hétfő

Kiderült, melyik csapatok jutnak a Div1 és a Div2 döntőjébe

Edzői pályafutásomat a Debrecen Gladiators tekintetében a "mi lett volna, ha..." kíséri végig. Aminek nyilván semmi értelme, mert a dolgok mindig úgy alakultak, ahogy. Érdekes, hogy a Debrecen az egyik a kettő olyan magyar csapat közül, amelyik ellen negatív az edzői mérlegem (a másik a Dunaújváros Gorillaz, ellenük egy mérkőzést játszottam, amit elvesztettünk az idei alapszakasz során). Eddig négy alkalommal találkoztam a Gladiators-zel, egy győzelem mellett három vereséget könyveltem el. Ráadásul mindhárom vereség rájátszásban volt, playoff meccset még nem nyertem a Debrecen ellen. Ami durva.
2006-ban a Budapest Wolves II defensive coordinatora voltam, amikor a hosszabbításban Kovács Zsolt vezetőedző úgy döntött, hogy a megszerzett TD után nem extra pontot rúgunk az egyenlítésért, hanem két pontra megyünk a győzelemért. "Mi lett volna, ha" egyenlítünk és folytatjuk? Nem derül ki már soha, nem sikerült a két pont és kikaptunk.
2015-ben a Szekszárd Bad Bones vezetőedzőjeként Divízió II döntőt játszottunk a Gladiators ellen. "Mi lett volna, ha" Gyarmati Máté irányító nem sérül meg az első félidő végén? Nem derül ki már soha, irányító nélkül játszottuk le a második félidőt és egy touchdown különbséggel alul maradtunk.
2016-ban pedig szintén a Szekszárd Bad Bones vezetőedzőjeként a Bodri Pincészet Divízió I elődöntőjében találkoztunk. "Mi lett volna, ha" Novakov Dávid nem élete legrosszabb teljesítményét nyújtja? Nem derül ki már soha...

Szekszárd Bad Bones (fotó: Tarzi Projekt)

2016. június 22., szerda

Vége a csoportkörnek

Véget ért a csoportkör a 2016-os UEFA Európa-bajnokságon.


A 24 csapatból 8 szomorúan búcsúzhatott a további küzdelmektől, míg 16 csapat a nyolcaddöntőben vitézkedhet.

2016. június 21., kedd

A XI. Hungarian Bowl

Bár már több, mint egy nap telt el a XI. Hungarian Bowl óta, még mindig nem igazán tudom feldolgozni a mérkőzés utolsó négy-öt percét. Szerintem nem is kérdés, hogy a Budapest Cowbells és a Miskolc Steelers vasárnapi összecsapása egyike a három legizgalmasabb, legfordulatosabb HFL-döntőnek. Röviden összefoglalom, mit is láttam a BVSC Stadionban.

A körítés is döntőhöz méltó volt (fotó: Radó Norbert)

2016. június 19., vasárnap

Túl a második csoportkörön

Tegnap este véget ért a második forduló az UEFA Európa-bajnokság csoportkörében. Rengeteg kérdés nyitva maradt még egy fordulóval a vége előtt, csupán négy csapat sorsa dőlt már el. Az biztos, hogy Franciaország, Spanyolország és Olaszország már biztos résztvevője lesz a legjobb 16 csapat küzdelmének, illetve már az is bizonyos, hogy Ukrajna kiesését már semmilyen csoda sem akadályozhatja meg.
Számukra a legfontosabb, hogy két kör után is vezetjük a csoportunkat, azonban ez még nem garancia semmire.

2016. június 17., péntek

Jöhet a hetedik meccs az NBA nagydöntőjében


Jönnek a rájátszások

Az elmúlt hétvégén minden a Bodri Pincészet Divízió I-ről szólt itthon, a magyar amerikai football életben.


A kilenc csapatos bajnokságban a Dunaújváros Gorillaz, maga részéről már a megelőző hétvégén végzett az alapszakasszal, makulátlan, 6-0-ás mérleggel, azonban a másik nyolc csapatnak még hátra volt egy mérkőzése. A Szekszárd Bad Bones és a Debrecen Gladiators az elődöntőben hazai pályát jelentő alapszakasz-második helyezésért futottak, a Miskolc Renegades, a Budapest Cowbells 2 és a Budapest Titans az alapszakasz negyedik, még rájátszást jelentő helyéért harcoltak, míg az Újpest Bulldogs, a Tatabánya Mustangs és a Budapest Wolves 2 számára már csak az elúszott esélyek miatt az erkölcsi elégtétel maradt.

2016. június 14., kedd

Túl az EB első csoportkörén

Vége az első fordulónak az UEFA labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörében. Az első csoportkör után továbbjutási esélyeket latolgatni és úgy általában mélyre menő következtetéseket levonni talán elhamarkodott lenne, így ilyenekben nem is mennék bele. Ami a semleges nézők számára pozitívum lehet mindenképpen, az az, hogy nem született gól nélküli döntetlen. Az is érdekes - és talán valamelyest a mezőny bizonyos fokú kiegyenlítettségét jelzi -, hogy nem született komoly kiütéses győzelem (mint például a két évvel ezelőtti világbajnokságon már a nyitófordulóban volt 4 gólos győzelem). A legnagyobb gólkülönbség 2 gólos volt, három csapatnak sikerült 2-0 arányban győzni ellenfele felett, Németország Ukrajnát, Olaszország Belgiumot és Magyarország Ausztriát verte ilyen arányban.


Magyarország... Na igen, bevallom, én is lesajnáltam válogatottunk esélyeit, azonban a meccs közben a lendület engem is magával ragadott. Több sportújságíró és magánszemély posztjaival egyetértve be kell, hogy lássam (még akkor is, ha alapvetően messzemenőkig rossz véleménnyel vagyok a hazai labdarúgásról), hogy fantasztikus dolog már az is, hogy ott vagyunk az EB-n, hogy a Hazám csapatának drukkolhatok végre egy labdarúgó világversenyen. Jó érzés ez!

Szalai Ádám gólja utáni ünneplés
Az összes mérkőzés eredménye, a csoportok állása az EURO2016 fülre kattintva elérhető.

2016. június 10., péntek

Végjáték parketten és jégen

Ha június eleje van, az azt jelenti, hogy mind a profi amerikai jégkorongosok (NHL) és a kosarasok (NBA) is már javában a nagydöntőnél járnak.


Vessünk egy gyors pillantást rájuk!

2016. június 6., hétfő

Újabb forduló a MAFSZ bajnokságaiban

Hat mérkőzést írtak ki a z elmúlt hétvégére a MAFSZ három bajnokságában. Ebből ötöt sikerült is lebonyolítani.


2016. június 2., csütörtök

Tengeren túli lacrosse körkép

Némi hiányt (sőt, inkább elmaradást) próbálok ismét pótolni azzal, hogy gyorsan bemutatom, hogy mi is a helyzet jelenleg az Új-Világ lacrosse életében.
Amikor amerikai lacrosse-ról beszélek, akkor mindig elsősorban négy bajnokságra gondolok, a Major League Lacrosse (a profi férfi field lacrosse bajnokság), a National Lacrosse League (a profi férfi indoor lacrosse bajnokság), valamint a fiú és a lány egyetemi field lacrosse bajnokság. Lássuk!


2016. május 30., hétfő

Idén is rájátszásban a Bad Bones - egy osztállyal feljebb

Tavaly év elején azzal a konkrét céllal érkeztem a Szekszárd Bad Bones-hoz, hogy döntőbe juttassam a csapatot a Divízió II-ben. Ezt a célt a tavalyi szezon végén el is értük és elnyertük a jogot, hogy egy osztállyal feljebb lépjünk. Bár sokan ellenezték a feljutásunkat, többek között szövetségi vezetőségi szinten is úgy gondolták, hogy elhamarkodott lépés lenne, mert még nem vagyunk elég erősek a Divízió I mezőnyébe, a csapatvezetés - az én erőteljes nyomásom hatására - úgy döntött, mégis belevágunk. Csapatom számára azt a minimális célt tűztem ki, hogy 2016-ban is a rájátszás résztvevője legyen a Szekszárd Bad Bones. Ezt a célt szombaton teljesítettük is.

(Eredeti fotó: Brandt Tamás)

2016. május 27., péntek

Folytatódnak a magyar bajnokságok

Ez van, amikor az ember a szakdolgozat, vizsgák és államvizsga bűvkörében él... Elfelejti posztolni, amit már megírt...


Elmaradásomat pótolandó most egy poszton belül írok a Szekszárd Bad Bones és a Budapest Titans összecsapásáról, a Bodri Pincészet Divízió I és a FEZEN Divízió II állásáról, valamint a Cellect HFL alapszakaszának rövid összefoglalásáról.

2016. május 25., szerda

Felállt az U19-es válogatott edzői stábja

Hétfő délután ült össze először az első alkalommal felépítésre kerülő U19-es magyar válogatott edzői stábja.
Az U19 edzői stáb (fotó: Grátz Vilmos, MAFSZ) 

2016. május 9., hétfő

Hokisaink az A csoportban

Jelenleg is zajlik az IIHF 2016-os A csoportos jégkorong világbajnoksága Oroszországban.
Eddig hokisaink brutálisan erős Szlovákiával és a világelső Kanadával kerültek szembe. Mindkét csapat ellen sikerült betalálnunk és nem is töltöttünk be alárendelt szerepet a jégen, azonban még így is Szlovákia 4-1-re, Kanada pedig 7-1-re verte meg a mieinket. Következő ellenfelünk, Franciaország már nem lesz ennyire erős
ellenfél. A gallok eddig Németországot verték meg hosszabbításban 3-2-re, majd Szlovákiától kikaptak 5-1-re.
A helyszínen szurkoló magyar közönségnek pedig csodájára jár a világ.

2016. április 24., vasárnap

Vendégségben a Wolves-nál

Számomra mindig különleges értékkel bír, amikor a Budapest Wolves otthonában, a Wolves ellenfeleként játszhatok. Hiába, az amerikai football pályafutásomat ott kezdtem, és az ott töltött öt év igencsak meghatározó volt.
Szombaton ismét a Rozsnyai úton lehettem, vendégként, amikor a Wolves ellen - helyesebben a Wolves második számú csapata ellen - lépett pályára a Szekszárd Bad Bones a Bodri Pincészet Divízió I alapszakaszának harmadik mérkőzésén.

Gyurkó László akcióban (fotó: Krausz Gabriella)

2016. április 11., hétfő

Hazai szezonnyitó

Ismét csodálatos közönség előtt lépett pályára a Szekszárd Bad Bones első hazai divízió 1-es mérkőzésén. A hűvös, borús idő és a hideg szél sem tántoríthatta el azt a közel 100 nézőt, akik az utolsó pillanatig kitartva buzdította a csapatot.
Fotó: Vörös József - facebook

2016. március 28., hétfő

Elrajtolt a MAFSZ Divízió 1-es bajnoksága

Egészen hihetetlennek tűnik még mindig számomra, ugyanakkor rettentően jó érzés, hogy az általam irányított Szekszárd Bad Bones gyakorlatilag bárhol játszik idegenben, mindig annyi szurkoló kíséri el a csapatot, hogy majdhogynem hazai körülményeket biztosítanak. Nem volt ez másképpen szombaton sem, amikor a Bad Bones Tatabányára látogatott. A szekszárdi rajongók dacolva a közel 200 km-es távolsággal, a 8 fokkal és a metsző széllel végig ott ültek és buzdították a csapatot. Jó érzés így játszani. A csapat, a játékosok és én is nagyon hálás lehetek nekik a lelkesedésükért.
Ezt a plakátot a tatabányai Hervis pénztáránál kaptuk :)
Nem véletlen a szimpatizánsok elszántsága, a Bad Bones történetében először játszott divízió 1-es mérkőzést.

2016. január 31., vasárnap

Winter Bowl 2016

Ezekben a percekben kerül megrendezésre a miskolci szabadtéri aréna torna, a Winter Bowl.
Élő közvetítéssel, szakkommentátorokkal készültek a szervezők.

Eredmények a továbbra kattintva.

2016. január 18., hétfő

Két körön túl az NFL rájátszásában

Magyar idő szerint ma hajnalban véget ért az NFL 2015/16-os szezonja rájátszásának Divisional Round része, azaz a főcsoport elődöntők. Komolyabb meglepetés nem született, de izgalmas meccseknek lehettünk tanúi.


2016. január 12., kedd

No comment

Annak idején többek között az ilyenek miatt kezdtem el a Francesco's Sports blogot írni, valamint kicsit később ezért is kezdtünk neki a Football Project blognak...
Emellett még jópár, szakmailag egészen elfogadható szinten működő, NFL-lel foglalkozó blog működik már Magyarországon.

Nem értem, hogy egy ilyen cikk hogyan kerülhet egy országos napilapnál nyomtatásba.

2016. január 10., vasárnap

Vége az idei New Years Cupnak

Nyolc ország összesen 12 csapata (3 női és 9 férfi) küzdött a legrangosabb európai téli field lacrosse kupa három versenynapján.

A győzelmet végül a nőknél az osztrák A-Team, férfiaknál pedig a szlovák Tatranské Halušky szerezte meg.
Részletekkel hamarosan - ahogy beérkeznek az eredmények - tudok szolgálni, mely a NEW YEARS CUP 2016 fülre kattintva lesznek megtalálhatók. 

EC2016 sorsolás



Volt némi probléma az élő kapcsolással, azonban a European Lacrosse Federation (ELF) vezető tisztségviselőinek részvétel...
Közzétette: Francesco's Sports – 2016. január 10.

2016. január 9., szombat

Lacrosse Európa-bajnokság - sorsolás

Bár Magyarország elnyerte a 2016-os lacrosse Európa-bajnokság megrendezésének jogát és ez által házigazdaként “alanyi jogon” helyet szerzett a versenyző csapatok sorában, egy héttel ezelőtt Magyarország lacrosse válogatottja a pályán is bebizonyította, hogy jogos helyet követel magának a nyáron megrendezésre kerülő EB mezőnyében.
Fotó: Váczi Ágnes

Közlemény


A Francesco's Sports lelkes és figyelmes követőinek biztos, hogy feltűnt, hogy bár sok izgalmas dolog történt/történik a...
Közzétette: Francesco's Sports – 2016. január 8.

2016. január 4., hétfő

Vége az NFL 2015/16-os alapszakaszának

Mivel az NFL utolsó játékhetén már nem szerveztek Monday Night mérkőzést, így magyar idő szerint ma hajnalban véget is ért a profi amerikai football bajnokság alapszakasza, egyúttal elkeltek a rájátszásbeli helyek és kialakult a playoff első körének párosítása is.