2013. november 24., vasárnap

College football

Nagyon szeretem a college focit. Sokkal jobban, mint az NFL-t. Sokat gondolkodtam, hogy miért van ez így, de annyi kisebb-nagyobb okom van erre, hogy nehéz lenne mindet pontosan összegyűjteni.



Leginkább talán azért szeretem jobban az egyetemi focit, mert valahogy életszerűbb. Nem olyan kitenyésztett, homogén klónrendszer, mint amilyen az NFL. Tele van hibákkal, a csaaptok között a lehetőségeik és ezáltal a játékosaik képességei között hatalmas eltérések vannak. Ugyanakkor nincs olyan játékhét, amikor ne születne olyan sokkoló eredmény, amitől a szék mellé ülünk. A játékosok nem (najó, ne legyünk naívak, nem elsősorban és nem közvetlenül) pénzért játszanak, nem "dolgoznak" a pályán, hanem jövőbeli karrierjükért, társaikért, az egyetemükért (amerikai szakszóval élve a színeikért) játszanak. Szívvel-lélekkel minden play-ben.


Az egyetemi foci legfelsőbb ligájában is kettő konferencia az, amit már évek óta nagyobb figyelemmel kísérek, ez a Pac-12 (Csendes-óceáni konferencia) és a SEC (Dél-keleti Konferencia) konferenciák. Azt gondolom, hogy jelenleg (meg már azért jóideje) konferencia szinten ez a kettő képviseli a legnagyobb erőt, itt a leggyorsabb és a leglátványosabb a játék.

A USC Trojans és Ed Orgeron vezetőedző
Bár még van egy játékhét a konferenciában, de a Pac-12-ben tegnap (illetve hazai idő szerint ma hajnalban) eldőlt majdnem minden kérdés). Az Oregon ugyanis hatalmas meglepetésre, 42-16 arányban kikapott az Arizonatól, míg a Stanford 63-13 arányban mosta le a Californiat. Ezáltal az utolsó körtől függetlenül a Stanford jutott a Pac-12 konferencia döntőjébe az északi divizióból.
Délen is izgalmas volt a helyzet, ugyanis az élmezőny nagyon együtt volt. Az Arizona State állt a legjobban, de őket szorosan követte a sajnos idén remeklő UCLA és a gyenge rajtot vevő, de aztán az edzőváltás után új életre kelő USC. Mindhárom csapatnak megvolt a lehetősége arra, hogy megnyerje a déli diviziót. A Sun Devils-nek (ASU) meg kellett csak vernie a UCLA-t. Nyilván a UCLA-nek meg kellett vernie az Arizona State-et, majd a következő játékhéten a USC-t (amennyiben a USC ezen a hétvégén nyerni tud - amennyiben nem, akkor elég lett volna a győzelem a Sun Devils ellen). A USC volt a legrosszabb helyzetben, hiszen azon túl, hogy meg kellett nyernie saját mérkőzését a Colorado Buffaloes ellen, az is kellett még, hogy a UCLA győzzön most Pasadenában, majd a következő játékhéten le is kell győzniük a Bruins-t. Nos, hiába tudott a Trojans jó játékkal 47-29 arányban nyerni Boulderben (ráadásul úgy, hogy 1954 óta nem játszottak fagypont alatti hőmérsékletben és hóban), hiszen a UCLA Bruins hazai pályán kikapott 38-33 arányban az Arizona State Sun Devils-től. Ezzel a South Divisionben is eldőlt a döntőbe jutó csapat személye, december 7-én az Arizona State University Sun Devils csap össze a Stanford Cardinal csapatával a Pac-12 bajnoki címéért.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése