2013. szeptember 14., szombat

Lassan beindul a gépezet



Valljuk be, a Hurricanes szezonkezdése nem egészen úgy alakult, ahogyan azt előre szerettük volna. Igaz, a defense teljesen új rendszerrel indult neki az ősznek (amit ráadásul augusztusban mutattunk be a játékosoknak és kezdtünk gyakorolni), az offense pedig szintén módosított a rendszerén. Ezek ellenére meglehetősen nagy csalódás volt, hogy a HFL nyitó mérkőzésén, múlt szombaton csupán 8 ponttal sikerült nyernünk. Egyéni hibák, két pályán hagyott, 30 yardon belül kihagyott field goal, számos hiányzó kulcsjátékos, ez mind-mind komoly befolyással bírt a 35-27-es végeredmény kialakulásában. Mindenképpen kiemelendő azonban, hogy nagyon hatékonyan védekeztünk a Rebels rush offense-e ellen, mindösszesen kb 40 yardot tudtak futni ellenünk.




Aztán következett egy hét, három edzés állt rendelkezésünkre (egy videóelemzés és kettő gyakorlati edzés), hogy felkészülhessünk a Nyíregyháza Tigers ellen. A felkészülést kis mértékben segítette - főleg defense oldalról tudok beszélni -, hogy a Tigers offense-e sokban hasonlít a tavasszal általam kétszer is részletesen kielemzett Topolcany Kings offense-éhez.
Emellett Kovács Sanyi kollégámmal kicsit finomítottunk is az új védelmi rendszerünkön. A módosításoknak és a felkészülésnek meg is lett az eredménye. Egyrészről továbbra is nagyon hatékonyak voltunk a futások ellen, másrészről pedig javítottunk a pass defense-ünkön is. Az első félidőben a Tigers öt offensive drive alatt négy first downt tudott szereni (abból az egyiket egy buta offside büntetésből). A második félidőben több hibával játszottunk már, a nyíregyházi szakmai vezetés is változtatott egy kicsit és a Tigers tudott egy scoring drive-ot vezetni. A TD-t követően mi is módosítottunk kicsit a védelmünkön, hogy jobban alkalmazkodjunk a változáshoz, és ezt követően a Tigers már nem tudott first downt csinálni. Emellett Vasyl Jordant, a Tigers irányítóját a védelmünk több alkalommal is földre kényszerítette, a három sack mellett legalább hat knock-downt kellett elszenvednie. Egy turnovert is regisztráltunk, Jordan passzát Szakács Kristóf safety halászta le.
Bár nem volt még tökéletes a játékunk, de büszke vagyok a fiaimra.

A defense pörgése mellett az offense is magas fokozaton dolgozott, a kilenc offense drive-ból nyolc TD-vel végződött (az egyetlen pont nélkül zárt drive végén Szakács Kristóf kihagyta idén a harmadik field goal kísérletét, megint 30 yardon belül). Érdekesség, hogy a nyolc touchdown mindegyike pass play volt, ötöt belőle Bencsics Márk, hármat pedig Czirók Márton hozott össze. Szintén kuriózum, hogy Czirók Márton irányító az első félidőben receivert volt kénytelen játszani, és a masodik félidőben passzolt három touchdown átadása mellett az első félidőben elkapásból is szerzett TD-t.
A második félidő első drive-jától kezdődően már gyorsan telt az idő, ugyanis a 35 pontnál nagyobb különbség miatt életbe lépett a mercy rule (azaz futó órával folytatódott a játék).
Mindent együttvéve egy könnyű és magabiztos győzelmet szerzett a Budapest Hurricanes, 56-7 arányban győztük le a hazai csapatot.

Mivel a Tigers múlt héten Győrött is alul maradt, most nagyon nehéz helyzetbe kerültek. Akárcsak az Újbuda Rebels, akik 55-39-es eredménnyel zárták a Budapest Wolves elleni meccsüket.



A tabella jelenlegi állása:
1. Budapest Hurricanes 2-0
2. Budapest Wolves 1-0
3. Győr Sharks 1-0
4. Újbuda Rebels 0-2
5. Nyíregyháza Tigers 0-2

Az alapszakasz során mi még két hazai mérkőzést játszunk, előbb szeptember 28-án a Győr Sharks csapatát látjuk vendégül, majd a Budapest Wolves látogat a Hurricanes Arénába.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése