2012. június 16., szombat

A profik - Jégen - A Király a király

Legutóbb az NHL küzdelmeit ott hagytuk el, hogy a Los Angeles Kings a Stanley Cup nagydöntőben 2-0 arányban vezetett a New Jersey Devils ellen.

A harmadik meccsen is egészen könnyedén, 4-0 arányban nyerni tudott a los angeles-i csapat és mindenki arról beszélt, hogy simán összejöhet, hogy söpréssel (4-0) érjen véget a két csapat párharca. Ráadásul a negyedik mérkőzésre a Kings hazai pályáján került sor, esély volt rá, hogy otthon, hazai környezetben szerezzék meg a trófeát. De erre akkor nem került sor. Két nagyon kemény, hajtós, de gól nélküli harmadot követően a Devils megrázta magát és egy 3-1-es utolsó játékrészt produkálva szomorította el a Staples Center nézőit.
A következő összecsapáson pedig a Prudential Center lehetett tanúja a Devils 2-1-es győzelmével, a hazai környezetben majdhogynem feltámadhattak a remények.
A sorozatot ekkor 3-2-re vezette a Kings és a hatodik, los angeles-i mérkőzésen az első pillanattól kezdve egy percre sem tették kétségessé, hogy nem akarnak hetedik mérkőzést is játszani. Egy nagyon jó, nagyon látványos 6-1 arányú győzelmet arattak a Devils felett, akiket az első harmadban kapott három gól szemlátomást teljesen összetört.

Ezzel a National Hockey League 2011/12-es évadját az alapszakaszban 40-27-es mérleget produkáló, nyugati oldalon utolsóként rájátszásba jutó Los Angeles Kings nyerte, a franchise történetében először.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése