2012. május 28., hétfő

NCAA Lacrosse

Néhány perce ért véget az amerikai egyetemi sportszövetség férfi divizió egyes lacrosse bajnoksága, tegnap ilyenkor pedig a nők fejezték be a pontvadászatot. Gyorsan, röviden áttekintem, mi történt idén a két topligában.



Kezdjük először a nőkkel.
92 csapat konferenciáktól függően 14-20 mérkőzéses alapszakaszt játszottak, majd kialakult a rájátszás 16 csapatos mezőnye. Különösebb meglepetés nem történt, a négy legjobb csapat jutott az elődöntőbe, a Florida a Syracuse ellen játszott, a Maryland pedig a Northwestern ellen. Kisebb meglepetésre az elsőként kiemelt Gators vereséget szenvedett a Syracuse-tól egy nagyon szoros 14-13-as mérkőzésen. A másik ágon szintén egy küzdelmes meccsen tudott nyerni a második kiemelt Wildcats a Terps ellen.
A döntőben aztán a Northwestern Wildcats hölgyei tudtak győzedelmeskedni, 8-6-ra nyertek a Syracuse ellen.

Aztán a férfiak.
61 csapat képviselte egyetemét a divizió 1-es alapszakaszban. Itt 13-16 meccset játszottak a csapatok, majd kialakult a szintén 16 csapatos rájátszás mezőnye. Rögtön az első körben belefutottunk három upsetbe is, a Colgate megverte a University of Massachusetts csapatát, a Denver nyerni tudott a Tar Heels ellen, a Maryland pedig legyőzte a Lehight. A második körben a Loyola egy szoros meccsen győzte le a Denvert, a Notre Dame a Virginiát, a Duke a Colgate-et, a Maryland pedig a Johns Hopkins-t. Utóbbi megintcsak meglepetés volt, ráadásul igen komoly meglepetés. És a Maryland az elődöntőben folytatta a csodatevést, viszonylag könnyedén, 16-10 arányban legyőzték a Duke-ot. A másik elődöntőben pedig a Loyola lépett keresztül 7-5 arányban a Notre Dame-en.
A döntő aztán egy szoros első félidőt hozott. Eleve, az első félidőben a Maryland egy kivételével elhozta az összes faceoffot. És fej-fej mellett tudott haladni az első kiemelt Loyola Greyhounds ellen. Aztán a második negyed utolsó pár percében kifogyott a lendület. A Loyola elképesztően jól kezdett el védekezni és hasonló jól támadni. A Terps a második negyedtől kezdődően nem is tudott gólt szerezni, míg a Greyhounds folyamatosan szerezte a gólokat. Többet között egyik támadójuk, az All-American senior Eric Lusby 4 gólt szerzett, a rájátszásban pedig összesen 17-et, ami NCAA rekord.
Végül egészen könnyedén, 9-3 arányban nyerte a két rivális csapat találkozóját a Loyola Greyhounds megszerezve az iskola első lacrosse bajnoki címét.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése