2012. április 14., szombat

Amikor egy defense jelesre vizsgázik


Ausztriában meglehetősen ritka, hogy sikerüljön lehoznunk egy meccset kapott pont nélkül. Rendszerint tapasztaltabb játékosokkal és coachinggal kerülünk szembe, mint itthon, így aztán sokkal több időt vesz igénybe feltérképezni a játékukat, adott esetben alakítani a game planen és átvenni az irányítást.
Persze nagyon sok máson is múlik a siker, hogy sikerül-e megfelelő, elemezhető videót szerezni ellenfelünkről, hogy az ellenfél játékosai milyen napot fognak ki, hogy a mi játékosaink mennyire vannak fizikálisan és mentálisan felkészülve, az időjárástól (mely az offense playcallt nagyban tudja befolyásolni), és még sorolhatnám.
Húsvét vasárnap gyakorlatilag minden a mi malmunkra hajtotta a vizet. A tomboló, jeges szél a passzjátékot nagyon megnehezítette, sőt, gyakorlatilag a hosszú passz playeket ki is zárta. Az ellenfelünk ideges volt és ahogy a különbség nőtt, egyre több hibát vétett. Ráadásul százszázalékosan azt kaptuk vissza, amit a rendelkezésünkre álló felvételből előre vártunk, így a kialakított game plan nagyon jól működött. A játékosaink pedig 120%-on pörögtek. 
Utóbbi gondolatra most ki is térek pár szóban. Az ezt megelőző meccsen kikaptunk. Nagyképűség vagy sem, ehhez a játékosok nincsenek hozzászokva, így az öt pontos hohenems-i vereség meglehetősen komoly pofonnak számított. És a jelek szerint nem is volt baj, hogy beleszaladtunk ebbe a vereségbe. Nagyon rég láttam csapat szinten ennyire hajtani, ennyire akarni a játékosokat. Talán utoljára 2008-ban a Swarco Raiders Juniors elleni bronz-meccs második félidejében. Az első perctől az utolsóig pörgés volt, hajtás és egy pillanatra, egy play erejéig sem lankadt a figyelem, vagy lassult a tempó. Ez pedig fizikálisan és mentálisan is teljesen elgyötörte, megsemmisítette az ellenfelet. 
Emellett nekem, mint a defense coordinatornak az emberi oldal mellett az a legfontosabb, hogy a megálmodott és hosszú hetek alatt kidolgozott blitz heavy rendszer jelesre vizsgázott. Már a Blue Devils ellen is szépen működött, de ott - részben az én hibámból is (nevezetesen, hogy nagyon ragaszkodtam egy formációhoz) - még nem teljesített makulátlanul. Hazai pályánkon a hétvégén azonban egészen egyszerűen tökéletesen működött. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a 0 kapott pont, az alig több, mint 100 kapott total yard, az 5 sack és a 12 tackle for loss. A rendszer egyik hátránya, hogy egy-egy hiba hosszú playeket eredményezhet, volt is három ilyen play a mérkőzésen (ezek nélkül minden bizonnyal negatív total yardon végzett volna ellenfelünk). Azonban ezek a hibák orvosolhatók, és a lyukak a rendszeren befoltozhatók, április 21-ig (akkor látjuk vendégül a Red Lions Hall csapatát) van rá bőven időnk.

A mérkőzés krónikájához hozzátartozik egyébként az is, hogy rengeteg újonc és cserejátékos kapott vasárnap lehetőséget (defense oldalon az összes, nem tudom, hogy offense oldalon mi a helyzet), a leglátványosabb, legcsilkogóbb Czirok Márton irányító debütálása volt, két futott és egy passzolt (Igari Szűcs Tamás volt az elkapó) touchdownnal koronázta meg Bencsics Márk (1 futott, 2 passzolt TD), Danku Dávid (2 futott, 1 elkapott TD) és Kriston Ádám (1 futott TD) teljesítményét.

Végezetül álljon itt egyik defensive backem kijelentése, melyet közvetlenül a Cineplexx Blue Devils elleni meccs után mondott: fáj most ez a vereség, de igazán a Styrian Bears-nek fog fájni.
Igaza lett, vendégeinket 62-0-val küldtük haza.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése