2012. április 22., vasárnap

A második hazai


Egy hetes pihenőt követően szombaton újra pályára lépett a Budapest Hurricanes. Ezúttal második hazai mérkőzésünkre készültünk, ellenfelünk a Red Lions Hall volt. A mérkőzést eleve szokatlan események előzték meg, ugyanis a Red Lions halasztást kért, melybe mi beleegyeztünk, azonban az AFBÖ elutasította a kérelmet. Így aztán jött a halli csapat, de úgy döntöttek, nem alszanak itt, hanem a meccs napján érkeznek - több mint 750 km távolságból. Ez azt jelentette, hogy hajnali 4-kor indult a csapat. Hogy ez a döntés anyagi megfontolásokon nyugodott vagy azon a tényen alapult, hogy három héttel korábban éppen csak meg tudták verni azt a csapatot, akit mi 62-0-ra ütöttünk ki, így nem számítottak semmi jóra, ezt nehéz lenne megmondani. Mindenesetre hajnalban indultak, és 27-en érkeztek Budapestre.

2012. április 14., szombat

Amikor egy defense jelesre vizsgázik


Ausztriában meglehetősen ritka, hogy sikerüljön lehoznunk egy meccset kapott pont nélkül. Rendszerint tapasztaltabb játékosokkal és coachinggal kerülünk szembe, mint itthon, így aztán sokkal több időt vesz igénybe feltérképezni a játékukat, adott esetben alakítani a game planen és átvenni az irányítást.
Persze nagyon sok máson is múlik a siker, hogy sikerül-e megfelelő, elemezhető videót szerezni ellenfelünkről, hogy az ellenfél játékosai milyen napot fognak ki, hogy a mi játékosaink mennyire vannak fizikálisan és mentálisan felkészülve, az időjárástól (mely az offense playcallt nagyban tudja befolyásolni), és még sorolhatnám.

2012. április 2., hétfő

Hohenems-ben


Előrebocsátom, nagyon friss még az élmény, éppen kikanyarodtunk a szezonnyitó meccsünknek helyt adó Hohenems faluból az autópályára, amikor ezeket a sorokat írom. Így aztán könnyen előfordulhat, hogy emocinálisan érintettebb vagyok annál, mintsem, hogy teljesen tényszerű mérkőzésösszefoglalót írjak.