2011. május 14., szombat

NHL rájátszás


Míg a Hurricanes itthon és Ausztriában, a Blax pedig Ausztriában vitézkedik, addig a tengeren túlon is zajlik az élet.
A profi jégkorong ligában végetértek a konferencia-elődöntők.

Keleten nem kis meglepetésre mindkét párosításnál söprésre került sor, azaz az egyik csapat 4-0 arányban küldte pihenni ellenfelét. És mindkét párosnál az alapszakaszban alacsonyabb helyen végzett alakulat volt ez a csapat.
Bár véleményem szerint a Boston jobb csapat a Philadelphiánál, azt azért nem gondoltam volna, hogy a Bruins kisöpri kedvenceimet. Ráadásul a négy találkozóból csak egyetlen egynek lett szoros kimenetele, a második meccsen a bostoni gárda hosszabbításban nyert 3-2 arányban, a többi alkalommal magabiztosan (7-3, 5-1, 5-1) nyert a Bruins.
A másik keleti ágon talán még nagyobb a meglepetés, hiszen a Tampa Bay Lightning az alapszakaszt konferenciagyőztesként záró Washington Capitals-t küldte haza 4-0-val. Itt a Lightning fölénye - a végkimenetelt leszámítva - nem volt olyan egyértelmű (4-2, 3-2, 4-3, 5-3), de lényeg ugyebár az, hogy négy összecsapás után már pihenhettek a floridai játékosok. Alex Ovechkin pedig utazhatott Európába, hogy csatlakozzon az orosz válogatotthoz a VB-n.
Nyugaton már nagyobb volt az izgalom, a Vancouver-Nashville összecsapás 6, míg a Detroit-San José párosítás 7 meccsig tartott.
Az alapszakaszt ligaelsőként záró Vancouver Canucks ellen a Nashville Predators nem tudott meglepetést okozni, és bár egészen szoros meccseken (1-0, 1-2, 3-2, 4-2, 3-4, 2-1), végül a kanadai csapat jutott a konferenciadöntőbe.
A másik ágon is szoros és vérremenő küzdelmekre került sor. Ráadásul egy pillanatra úgy tűnt, hogy a Sharks könnyűszerrel ki is söpri a Red Wingset megnyerve az első három találkozót (2-1, 2-1, 4-3). A negyedik meccsen is érződött a san joséi fölény, de a Red Wings nagyot küzdött és a harmadik negyedben szerzett góljukkal 4-3-ra életben tartották a reményt. Ekkor megtörni látszott a Sharks lendülete és egy 4-3, majd egy 3-1 arányú detroiti győzelem következett. Majd jött a mindent eldöntő hetedik mérkőzés, ahol a Sharks megszerezte a győzelmet (3-2) és ezzel továbbjutott a konferenciadöntőkbe.

A konferenciadöntők párosításai tehát:
KELET
Boston Bruins vs Tampa Bay Lightning
Mindkét csapat azonos, négy meccses sorozatot produkált a konferencia elődöntők során, így nem hinném, hogy a fáradtság meghatározó tényező lehetne. Azonban a bostoni formát tekintve pillanatnyilag lehetetlennek tartom, hogy a Lightning továbbjuthasson a Stanley Cup Finalbe.
NYUGAT
Vancouver Canucks vs San Jose Sharks
Mind a két alakulat egy hosszú sorozaton van túl, azonban lehet, hogy a három napnyi plusz pihenő a Vancouver malmára hajtja a vizet. És nagyon erős a Canucks, nagyon jól játszanak. Mégis, ha valaki most meg tudja fogni a kanadaiakat, akkor szerintem az a Sharks lehet, a Red Wings legyőzése ráadásul mindig nagy fegyvertény és mindig nagy lökést adhat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése