2011. április 16., szombat

Egy fecske nem csinál nyarat


Milyen igaz ez a mondás. Még akkor sem, ha az a fecske a University of Miamira járt és az ottani Hurricanes soraiban edződött, még ha a fecskét Derron Thomasnak is hívják.
Az egyértelműen szebb napokat is látott runningback volt a Zagreb Patriots legnagyobb erősítése. És hát valljuk be, a Patriots offense fekete runningbackjük nélkül nem sokra ment volna. Végül aztán vele sem.
Pedig ez nem volt végig ilyen egyértelmű, bár készültünk az amerikai back szélső futásaira, de az elképesztő gyors irányváltásai egyértelműen meglepték a védő játékosokat, egy félidő kellett ahhoz, hogy végre alkalmazkodni tudjanak a problémához.
Az első félidő egyébként úgy sikerült, hogy arra majd biztosan nem szívesen emlékeznek vissza a defense tagjai, bár Füri József lehalászott egy passzt (zsinórban a negyedik mérkőzés, ahol turnovert csinál) és volt egy turnover on downs is, de kétszer egészen az end zone-ig jutott az ellenfél. Nem ment a védelemnek. Kifejezetten a fal teljesítményével nem voltam elégedett, bár a defensive tackle-ök nagyon sokat dolgoztak, az endek nem rakták hozzá azt a pluszt, amit vártam volna tőlük. A linebackerek is csak sokadjára értették meg, mit is értek azon, hogy a széleket zárják le, így Thomas rendszeresen sikerrel futott ki szélre. Ráadásul az erős lábú backet szinte sosem sikerült elsőre levinni a földre.
Szerencsére az offense nagyon szépen odatette magát és hiába kapott a defense 2 TD-t, az offense csinált hármat, úgyhogy 21-14-es vezetéssel jött a félidő.
Hosszas beszélgetések a szünetben, mégis rosszul kezdődött a második játékrész: egy negyedik kísérletnél Patrick Ogunji elnézett egy hosszú passzt és receivere az end zone-ban ért földet. Ekkor volt először, hogy a horvát ellenfelünk kiegyenlített. Hatalmas fejmosást kapott a defense, több emberrel külön el is beszélgettem és úgy tűnik, meglett az eredménye. Novakov Dávid saját forced fumble-je után össze is szedte a labdát, Hatlaczki Ádám és Bozsik Ádám közös erővel forced fumble-t csináltak, amit Szűcs Máté szedett össze, majd interceptiont is fogott, volt egy turnover on downs is.
Mindemellett az offense is folytatta a pontgyártást, a főleg Danku Dávid és Bencsics Márk játszottak nagyot. Bár nem volt lehetőségem mindig figyelmi az offense működését, de abból, amit láttam, nekem az jött le, hogy talán idén először Bencsics Márk igazi vezére volt az offense-nek. Szorult helyzetben is higgadt és precíz maradt, elképesztő magabiztossággal oldotta meg a feladatokat. Nagyon tetszett a játéka. Mivel az offense gyártotta a pontokat, a defense pedig nem kapott többet, így a végére már nem volt annyira izgalmas és szoros a mérkőzést, 42-21 arányban nyerni tudtunk. Minden elismerésem az offense-é (azzal a fenntartással, hogy elképesztően sok büntetést kapnak...).
Ha már elmondtam, hogy Bencsics Márk milyen vezére volt az offense-nek, akkor mindenképpen szót érdemel Szűcs Máté tevékenysége, aki mellé Novakov Dávid lépett fel vezéregyéniségként. Mindketten nagyot játszottak.
A defense falból Váradi Zsolt, Joó Sándor és Bittner István játszottak igazán jól és nagyon sokat dolgoztak. A szélekkel - mint már említettem - a mai napon nem lehettem túl elégedett, de ne feledjük, hogy a három end közül kettő rookie volt. Ennek ellenére két sacket is produkált a védelem.
A linebackereknél a már említett játékosok mellett a második félidőben sokat javult Sipicki Ádám játéka, Varga Ferenc meg a már tőle megszokott szintet hozta. Bozsik Ádám teljesítményével és hozzáállásával idén egyáltalán nem voltam megelégedve. A mai meccs volt az első alkalom (az edzéseket is beleszámítva), amikor azt mondhatom, hogy tetszett tőle, amit látok és nyomokban emlékeztet is a tavalyi formájához.
A secondarynek nem sok dolga volt. Sajnos a futásoknál nem nagyon tudtak időben besegíteni, de a második félidőben már több alkalommal kellett a passzokra vigyázni és főleg Hatlaczki Ádám és Patrick Ogunji nevét kell kiemelni.
Ami nagyon jó: a defense ha minden igaz nem szabálytalankodott, egyetlen büntetést kaptunk csak, amikor Patrick Ogunji egy elejtett interception után levette a sisakját a pályán.
Ami nagyon rossz: elképesztően rosszul működött ma a kickoff team, nagyjából azzal jártunk a legjobban, ha kiment a labda oldalra és az ellenfél 40 yardosáról jöhetett a Zagreb. A rossz field positionnek is köszönhető, hogy sokszor volt a védelem nehéz helyzetben.
Mindenesetre ez volt az első olyan mérkőzésünk idén, ahol a csapat igazi megmérettetett. És a kilátogató közel 500 néző előtt bebizonyítottuk, nem csak a magyar másodosztályban álljuk meg a helyünket, hanem a jóval magasabb szinvonalat képviselő AFBÖ-ben is.
Egyébként az AFBÖ division 2 eddigi eredményei:
Conference A
Salzburg Bulls vs Telfs Patriots 6-17
Alpin Hammers vs Telfs Patriots 38-0
Cineplexx Blue Devils vs Salzburg Bulls 30-20
Salzburg Bulls vs Alpin Hammers 6-54
Tabella:
1. Alpin Hammers 2-0
2. Cineplexx Blue Devils 1-0
3. Telfs Patriots 1-1
4. Salzburg Bulls 0-3
Conference B
Kornmesser Rangers vs Gmundner Rams 12-6
Amstetten Thunder vs Vienna Warlords 16-7
Vienna Warlords vs Kornmesser Rangers 28-0
Kornmesser Rangers vs Amstetten Thunder 0-44
Gmundner Rams vs Vienna Warlords 26-32
Tabella:
1. Amstetten Thunder 2-0
2. Vienna Warlords 2-1
3. Kornmesser Rangers 1-2
4. Gmundner Rams 0-2
Conference C
Budapest Hurricanes vs Zagreb Patriots 42-21
Tabella:
1. Budapest Hurricanes 1-0
2. Danube Dragons 0-0
3. Zagreb Patriots 0-1
Conference D
Black Lions vs Styrian Hurricanes 54-0
Black Lions vs Styrian Bears 18-7
Turek Graz Giants vs Styrian Hurricanes 20-6
Tabella:
1. Black Lions 2-0
2. Turek Graz Giants 1-0
3. Styrian Bears 0-1
4. Styrian Hurricanes 0-2

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése