2011. február 12., szombat

Felzárkózó


Megint eltelt egy hónap az utolsó posztom óta. De most már jobb lesz a helyzet, vége az NFL szezonnak, vége a college szezonnak, úgyhogy nem olyan leszek mondjuk csütörtöktől csütörtökig, mint egy zombi, és több időm meg energiám lesz ide irogatni. Gondolom, az éter túloldalán most hatalmas ováció tört ki 

Akkor most szépen, pontról-pontra, mi történt az elmúlt egy hónapban:

- BUDAPEST BLAX -
Folyamatosak az edzések, rendszeresen bővül a keret is egy-egy újonccal. 2011. január 16-án egy nagy lacrosse rendezvényt sikerült tető alá hoznunk, két nap alatt négy meccset játszott a csapat, de az első győzelemre továbbra is várni kell. Főleg az első nap nem sikerült jól, akkor két komoly vereségbe futottunk bele a német 2nd Hand Lacrosse és a Ljubljana Dragons ellen. Ráadásul több játékosunk is megsérült vagy megbetegedett a nap folyamán. A legsúlyosabb sérülést Kozák Ádám middie-nk szenvedte el, neki két irányban eltört az egyik ujja, még aznap meg kellett műteni. A második nap aztán - kicsit kissebb kerettel - sokkal jobban sikerült. A Graz Gladiators ellen 4-2-t, a Vienna Monarchs ellen 4-1-et játszottunk. A védelem nagyon szépen működött, a kapus is megfelelően dolgozott, ezúttal a támadás nem tett hozzá eleget. De nagyon jó irányba halad a csapat a két mérkőzés alapján.

- BUDAPEST HURRICANES -
Január 20-tól újból elkezdtük az edzéseket. Hetente két alkalommal, posztokra lebontott edzésekkel készülünk a szezonra. Sajnos a betervezett tavaszi edzőtábor elmarad, ugyanis a magyar bajnokság rendkívül korán, március 12-én kezdődik. Ha már itt tartunk, gyakorlatilag március közepétől június végéig folyamatosan be van táblázva a csapat, a két bajnokság igen komoly megterhelés lesz a srácoknak. Magyarországon és Ausztriában is a divizió 2-ben indulunk. Itthon a Székesfehérvár Enthroners, a Debrecen Gladiators, az Újpest Bulldogs, a Budapest Eagles és a Tata Mustangs lesz az ellenfelünk. Ausztriában az alapszakaszban kemény csoportot kaptunk, a Danube Dragons 2 és a Zagreb Patriots ellen játszunk négy meccset, majd az alapszakaszban elért eredmény alapján irány a rájátszás. Ausztriában egyébként két kupáért is megy a harc, ha csoportelsők leszünk, akkor az Iron Bowl-ért, ha másodikok, akkor a Challenge Bowl-ért megyünk. Egyébként a csapat rostere folyamatosan bővül, más csapatoktól is érkeznek játékosok, és a junior és rookie keret is szépen bővül.

- COLLEGE FOOTBALL -
Most itt nem részletezem nagyon a dolgokat, a Fűzővel kifelé! blogon sok mindent írtam erről már. Lényeg, hogy egy remek meccsen az Auburn Tigers behúzta a bajnoki címet, ezzel megint az SEC adta a nemzeti bajnoki címet. Az Oregon Ducks remek szezont zárt, de a brutális speed offense nem volt elég a Tigers ellen. Cam Newton, az Auburn irányítója sem hozta azt, amit vártak tőle, de végül csak elég volt a győzelemhez. Az NCAA bajnokságot követően sor került a Senior Bowlra is, ott a draft várományosok játszanak.

- NFL -
A profik között is vége a bajnokságnak. Egy defense-ek csatáját hozó Super Bowl-on az NFC képviseletében a Green Bay Packers legyőzte a Pittsburgh Steelerst. A következő NFL esemény a tavaszi draft lesz. Aztán majd szeptemberben szezon. Már ha lesz. Ez még nem biztos.

Most kb ennyit. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése