2010. szeptember 30., csütörtök

Házunk táján


Mivel már megjelent az internetes fórumok és blogok némelyikén, ezért én is elárulom, nagy örömmel jelenthetem, hogy sikerült megállapodni a Wolves-szal a 10 kérdéses játékosunk ügyében.
A megegyezés részleteit nem lenne etikus kiteregetnem, de lényeg az, hogy egyértelmûvé válhatott mindenki számára, hogy itt nem lojalitásról vagy megbántottságról, vagy a játékosállomány gyengülésérõl - vagy akár az igazságosság felderítésérõl - volt szó, egyes egyedül pénzrõl. Aki kicsit mélyebben belelátott a dologba, az eddig is tudta, de most már mindenki számára kristálytiszta és világos lehet az indíték.
És az is kiderült - legalábbis az illetékesek hivatkoztak erre -, hogy szerény személyem akadályoztatta a megállapodást... Állítólag a blogomon sértõ dolgok jelentek meg a Wolves-ról. Ezt mondjuk én vitatom, mert nem hiszem, hogy bármi valótlant leírtam volna, sõt, még feltevésekbe is csak nagyritkán - és akkor is messzemenõkig megalapozottan - bocsátkoztam. Ennek ellenére szúrta/szúrja ez néhány ember szemét. Hozzáteszem, egyetlen alkalommal (ha jól emlékszem, még 2009 decemberében) fordult elõ, hogy tényleg egy kicsit túlzásba estem, akkor Iványi Márton felhívott és megbeszéltük a dolgot, korrigáltam is. De azóta semmi ilyesmire nem volt példa, és mégis én vagyok a feketeseggû...
Lényegében véve ez már annyira mindegy. Csak még mindig furcsa, hogy az a csapat (illetve a csapatból néhány ember) hogyan viszonyul azokhoz, akik hosszú éveken át szívüket-lelküket beleadva, minden mást háttérbe szorítva tevékenykedtek a csapatért. De hát ez van. Az a fontos, hogy a játékosaink ügye el lett intézve, be lettek regisztrálva, mint Hurricanes játékosok és október 2-án pályára tudnak lépni.

Merthogy eljutottunk végre idáig, majdnem egy éves vesszõfutás után, hogy pályára tudunk lépni egy hivatalos mérkõzésen. A hosszú út alatt néhányan lemorzsolódtak, de a megmaradtak (még így is szép számmal) még erõsebb csapatot alkotnak, mint korábban. Aki azt gondolta, hogy majd a folyamatos szivatások tönkreteszik és szétzilálják a Hurricanes-t nagyot tévedett, soha ilyen elszánt, egységes és összetartó alakulattal nem volt még dolgom - pedig ugyebár a Wolves Juniors errõl volt híres. Ráadásul folyamatosan érkeznek új játéksok, valamint rohamosan épül és fejlõdik az utánpótlás csapat is.

A "szezont" egy közös edzéssel és scrimmage meccsel kezdtük volna a Budapest Cowboys ellen szeptember közepén, de a találkozó meghiúsult, a Cowboys lemondta.

Az elsõ meccset pedig szeptember 25-én játszottuk volna le, de ismét nem volt szerencsénk, akkor sajnos a már leszervezett (és leszerzõdött) mérkõzéstõl a Miskolc Steelers alakulata egyoldalúan elállt. Arra hivatkozott a csapatvezetõ, hogy a junior gárda vezetõedzõje mégsem engedélyezte, hogy a juniorok pályára lépjenek (sérüléstõl tartva), és így a miskolci csapat nem tudta vállalni az összecsapást. Nem tartom túl korrektnek a miskolci döntést, de félreértés ne essék, nem ítélem el õket. Biztos, hogy náluk volt egy kis belsõ háború ebbõl, ami sosem jó. Viszont egy örökérvényû igazságot azért nem árt az ilyen döntések elõtt figyelembe venni: a mi szintünkön a sérüléseket általában nem a jobb játékosok okozzák, akik tudnak ütközni, blokkolni, tackle-t csinálni, hanem azok, akik nem. Szerintem egy szolnoki junior csapat (nem bántásból hoztam fel õket példának) hamarabb okozna komoly sérüléseket, mint a mi játékosaink. De a döntés megszületett, mi pedig tudomásul vettük.

Mivel az elsõ meccsünk elúszott, így több idõnk jutott felkészülni a következõ - október 2-án esedékes - mérkõzésünkre. (Leglábbis a lelkemnek jobb, ha így fogom fel). Eredetileg úgy volt, hogy a Gyõr Sharks csapatát látjuk vendégül, de még a szervezés fázisában visszamondták, így meghívtuk a szlovén Ljubljana Silwerhawks-ot. Örömmel el is fogadták a meghívásunkat. Kicsit késõbb a dolgokat átszerevztük és megállapodtunk a Szlovén Amerikai Football Szövetséggel (ZANS), hogy a Silverhawks helyett a szlovén válogatott érkezik barátságos mérkõzést játszani.
Maga a mérkõzés egyébként névleg az AFBÖ felügyelete alatt fog zajlani, így kvalifikációs mérkõzésként is "el tudjuk számolni".

Merthogy kell három darab kvalifikációs mérkõzés Ausztriába, ha jövõre ott is el akarunk majd indulni.
Eredetileg három osztrák csapattal beszéltünk meg mérkõzést, a Vienna Knights-szal és az Amstetten Thunderrel már július végén mindent le is szerveztünk (az Amstetten Thunderrel konkrétan két e-mail váltásig és 3 óráig tartott), a harmadik csapattal (Styrian Bears) hosszas tárgyalásokat folytattunk, de végül anyagi korlátaikra hivatkozva nem született megállapodás. Ezért sikerült kieszközölni az AFBÖ-tõl, hogy a szlovénok elleni meccset is elfogadják kvalifikációs erndezvényként.

Úgyhogy 2010. október 2-án 14.00-tól magyar csapatként elõször egy nemzeti válogatottat látunk vendégül a Népligetben, az Építõk Sporttelep pályáján.
Mindenki, aki megcsömörlött már a megszokott csapatok megszokott játékától (vagy attól, hogy igazán jó amerikai football mérkõzést csak a tévében láthat), aki egy kombinatív, változatos támadójátékkal és egy kõkemény védelemmel rendelkezõ magyar csapatot akar látni, aki kíváncsi egy ország nemzeti válogatottjára, annak ott a helye a lelátón!


További mérkõzéseink:
2010. október 17. Budapest Hurricanes @ Vienna Knights - Ravelinstrasse, Bécs, Ausztria
2010. október 23. Budapest Hurricanes @ Amstetten Thunder - Amstetten, Ausztria

A Budapest Hurricanes elérhetõségei:
E-mail: @info kukac hurricanes pont hu@ vagy @szody pont ferenc kukac hurricanes pont hu@

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése