2006. június 27., kedd

Az amerikai football alapjai - 6

Gyakori kifejezések

Az alábbiakban a közvetítések alatt gyakran használt kifejezések közül választva ismertetek néhányat. Megpróbálok olyan időrendi sorban haladni, ahogy a meccs halad. Természetesen minden kifejezést biztos nem fogok tudni elmagyarázni és biztos vagyok benne, hogy ki is fogok hagyni néhányat közülük. De azért felettébb igyekszem átfogó listát készíteni.

Coin toss: Érmefeldobás, ez előzi meg közvetlenül a mérkőzést. Ekkor a két csapat csapatkapitányai a mérkőzést vezető bíróhoz mennek. A vendég csapat választ, fejet vagy írást. A választás után a bíró a levegőbe repíti az érmét, és a győztes választhat, hogy hogy kívánja kezdeni a mérkőzést. Választási lehetőségei: visszahordást választ (ez azt jelenti, hogy ők fogják indítani az első támadást), kirúgást választ (az első támadás lehetőségét átadja az ellenfélnek) valamint választhatja, hogy a második félidőben kíván választani. Utóbbi esetben a másik csapat választhat az első két lehetőség közül. Ha megtörtént ez a választás, a másik csapat eldönti, melyik térfelet kívánja védeni. A választások eredményét a játékvezető közli a közönséggel és kezdetét veszi a mérkőzés a Kickoff-fal (fentiekben erről már írtam)

Touchback: Így nevezzük azt a helyzetet, amikor a védekező csapat gólterületén ér véget egy támadás, de úgy, hogy nem lesz TD. Például touchback az, amikor egy kickoff a gólvonalon túl kimegy a pályáról, vagy ha a gólterületen a visszahordó játékos elkapja de nem kíván visszafutni vele, hanem letérdel. Szintén touchback, ha a gólterületen belül egy interceptiont csinál és letérdel vele, vagy gólterületen belül ledöntik. A touchback azért jelentős, mert ekkor a támadó egység majd a saját 20 yardos vonaláról támadhat.

Fumble: Amikor a futójátékos elejti (vagy a védők kiütik a kezéből) a labdát, úgy, hogy azt már előtte biztosan fogta és még a térde nem ért le a földre. Ilyenkor a labda szabad labda és bármelyik csapat megszerezheti és támadhat vele. Szintén fumble, ha az irányító hátrafelé passzol és azt az elkapó nem kapja el.

Incomplete pass: Sikertelen passzkísérlet. Azt jelenti, hogy az irányító előrefelé eldobja a labdát de az elkapó játékos azt nem tudja biztosan megfogni és a játékszer a földre esik.

Interception: Elfogás, amikor valamelyik védő játékos elkapja az előrefelé irányuló passzt még a labda földet érése előtt.

Sack: Zsákolás, amikor a védekező csapat valamely tagja földre viszi az irányítót úgy, hogy annál van a labda.

Tackle: Szerelés. Amikor a védekező játékos a labdás játékost a földre viszi. Gyakorlatilag korlátlan az eszköztár erre a dologra, egyedül a sisakrácsnál és hátulról a vállvédőnél fogjva nem lehet lerántani a játékost.

Blokk: Blokkolni az jelenti, hogy kizárni a másikat a játékból. Blokkolni elsősorban a támadó játékosok blokkolnak, hogy a futójátékost vagy az irányítót megvédjék a védelem rohamától. A blokkolásnak nagyon szigorú szabályai vannak, melyek eltérnek az egyes játékhelyzetekben, sőt a pályán való elhelyezkedések is befolyásolhatják a szabályokat. Megkülönböztetünk futás blokkokat, amikor a blokkoló előrefelé blokkol, illetve passz blokkokat, amikor csak megtartja a blokkoló játékos az ellenfelet.

Line of scrimmage: A támadás indulópontjának képzeletbeli vonala. Erre a vonalra helyezi le a bíró a labdát.

Snap: A labda feladása. Ez azt jelenti, hogy a Center egy határozott, folyamatos, hátrafelé irányuló mozdulattal a labdát a földről az irányító kezébe adja. A támadás a snap pillanatában indul. Előfordul olyan is, hogy a snap nem közvetlenül, kézből-kézbe módon kerül az irányítóhoz, hanem van long snap is, amikor a center hátradobja a labdát az irányítónak (vagy más játékosnak).

"Első és tíz" (1 & 10): Amikor indul egy támadás, előtte megállapítja a bíró, hogy hanyadik támadási kísérlet jön és hány yard van hátra a 10 yard megtételéhez. Amikor olyan közel van már a gólvonal, hogy az kevesebb, mint 10 yard, akkor ez úgy hangzik, első és gól (vagy második, harmadik, negyedik). Lehet a távolság nagyobb is, mint 10 yard, pl harmadik és 15, ez akkor fordul elő, ha a támadó alakulat hátraszorul.

Blitz: A védekező alakzatban tipikusan a linebackerek, de akár a védekező fal játékosai vagy a defensive backek is "mehetnek blitzelni". Ez azt jelenti, hogy mindent hátrahagyva egy feladatuk van, gondolkodás nélkül megtámadni az irányítót. Ha jól dolgozik a védőfal és utat nyit a linebackernek a blitzre, nagyon nagy és látványos szerelések lehetnek belőle.

Timeout: Időkérés. Egy csapatnak egy félidőben három időkérési lehetősége van.

Challenge: Amikor az edző nem ért egyet a pályán hozott döntéssel, egy piros zászlót a pályára dobva jelezheti, hogy kéri, hogy a videóbíró visszanézze a történteket. A videóbíró tájékoztatása szerint a főbíró jóváhagyhatja vagy visszavonhatja a pályán hozott döntést. Visszavonásra csak abban az esetben van lehetőség, ha a videó alapján megdönthetetlen bizonyíték van arra, hogy rossz döntés született. Minden csapatnak két challenge lehetősége van egy félidőben.

Flag: Sárga zászló. Ha egy bíró szabálytalanságot vesz észre a pályán, úgy jelzi, hogy egy sárga zászlót dob a földre. A legtöbb esetben a szabálytaalnság nem jelenti az, hogy azonnal le kell fújni a játékot, hanem végig tud menni a play és utána szabják ki a bírók a büntetést.
Egyelőre ennyi alapvető fogalom jutott eszembe. Amennyiben további fogalmak jutnak eszembe még bővítem a listát. Illetve tervezem, hogy a közeljövőben az alapvető szabályokról is ejtek néhány szót.

 
További fejezetek az amerikai football alapjai sorozatból:
Az amerikai football alapjai 1 - A játék
Az amerikai football alapjai 2 - Egy mérkőzés
Az amerikai football alapjai 3 - A csapatrészek, a játékosok - 1. rész
Az amerikai football alapjai 4 - A csapatrészek, a játékosok - 2. rész
Az amerikai football alapjai 5 - A csapatrészek, a játékosok - 3. rész
Az amerikai football alapjai 7 - Mire figyeljünk, amikor egy play-t látunk?

2006. június 26., hétfő

Az amerikai football alapjai - 5

A csapatrészek, a játékosok - 3. rész

SPECIÁLIS CSAPATRÉSZEK
Aki látott már amerikai football mérkőzést, az láthatta, hogy a meccs egy hosszú rúgással (úgynevezett kickoff-fal) kezdődik, amit a másik csapat elkap, és ameddig tud, visszahoz. Ugyanez a felállás ha az egyik csapat TD-t ér el, a TD-t (és az azt követő extra pontot) követően egy kickoff következik. A rúgó csapatot Kickoff Team-nek, a visszahordó csapatot Kick Return Team-nek hívják.
Abban az esetben, ha a támadó csapatrész 3 próbálkozás alatt nem tudja elérni a 10 yardot, általában negyedik kísérletként rúgás következik. Attól függően, hogy a támadás hol tart, lehet elrúgás (Punt), vagy mezőnygól kísérlet (Field Goal). Punt esetén a védelem a Punt-visszahordó csapatát küldi pályára, a Punt Return Team-et, Field Goal kísérletnél pedig egy olyan speciális egységet, akiknek az elsődleges feladatuk a rúgás blokkolása.

Összefoglalva a speciális csapatok az alábbiak:
- kickoff / kick return
- punt / punt return
- field goal / field goal block

Most pedig akkor kicsit részletesebben szólok a különböző egységekről.

Kickoff
A kickoff a kirúgás. Minden félidő ezzel kezdődik, valamint ha egy csapat touchdownt ér el, vagy field goalt szerez, akkor így adja vissza a támadás jogát az ellenfél csapatának. Ez a csapatrész 10 gyors és erős játékosból és a rúgóból (akit ebben az esetben Kickernek-K hívnak) áll. A rúgó lehelyezi a labdát a földre, a 10 másik játékos feláll a labda vonatától 10 yardra egy vonalba és a rúgó jelére elindulnak. A rúgó feladata, hogy a labdát minél messzebbre elrúgja, de fontos, hogy az oldalvonalakon belül maradjon a labda, ellenkező esetben büntetést kap a rúgó csapat. A többi 10 játékos dolga, hogy a visszahordó játékost lehetőleg minél előbb megállítsa.
Esetenként előfordul, hogy a rúgó csapat olyan taktikát választ, hogy egészen röviden rúgja el a labdát, hogy megpróbálja visszaszerezni azt. Ez az onside kick.
Napjaink legnagyobb játékosai (személyes véleményem):
K: Adam Vinatieri (New England Patriots)
    Mike Vanderjagt (Dallas Cowboys)

Kick Return
A kick return csapatrész a kickoff-ok alkalmával lépnek pályára. Feladatuk, hogy az elrúgott labdát minél jobban, minél tovább vissza tudják vinni az ellenfél (a rúgó csapat) gólterülete felé. A kick return csapat általában úgy áll fel, hogy elől áll négy vagy öt falember, mögöttük négy vagy öt blokkolásra képes erős játékos (running backek, full backek, linebackerek) majd leghátul két játékos, akik a labdát elkapják és visszahordanak. Utóbbiak a Returnerek (KR), fontos, hogy gyorsak, labdabiztosak legyenek és különleges irányváltoztatási képességgel bírjanak. Mivel ezek a képességek bennük vannak meg, a returnerek általában WRek vagy RBk, némely esetekben defensive backek.
Napjaink legnagyobb játékosai (személyes véleményem):
KR: Dante Hall (Kansas City Chiefs)
       Reggie Bush (New Orleans Saints)

Punt
Amennyiben a támadó alakulatnak nem sikerül 3 próbálkozás alatt megtenni a 10 yardot és legalább 35 yardtávolságra vannak az ellenfél gólterületéről, lemondanak a labdabirtoklás jogáról, elrúgják a labdát. Itt az a cél, hogy a labda minél messzebbre repüljön és a visszahordás minél rövidebb legyen. Ezért a legjobb rúgók (akit ezesetben Punternek-P hívunk) úgy rúgják el a labdát, hogy az a gólvonal előtt 1-2 yarddal kimegy az oldalvonalon túlra, ugyanis ebben az esetben az ellenfél 1-2 yardos vonaláról kényszerül támadni. A punt csapatrész áll a punterből, aki elrúgja a labdát, az úgynevezett long snapperből (LS) (aki feldobja a labdát a rúgó kezébe), a personal protector-ből (PP), aki a rúgó előtt blokkol, hogy az ellenfél nehogy meggátolja a rúgást. A további 8 játékos azért felel, hogy megvédjék a rúgót, valamint minél előbb megállítsák a visszahordást. A felállástól függően a két szélen lehet egy-egy gunner, akiknek az a feladatuk, hogy minden más eseményt figyelmen kívül hagyva a visszahordó játékosra fussanak.
Napjaink legnagyobb játékosai (személyes véleményem):
P: Brian Moorman (Buffalo Bills)
    Scott Player (Arizona Cardinals)

Punt Return
A punt return csapat feladata, hogy lehetőleg blokkolják a rúgást, vagy ha ez nem sikerül, akkor a rúgást minél jobban vissza tudják vinni az ellenfél gólterülete felé. A kulcsjátékos a visszahordó, a punt returner (PR), akit a többi 10 játékos hivatott megvédeni a rúgó csapat játékosaitól.
Napjaink legnagyobb játékosai (személyes véleményem):
PR: Jerome Mathis (Houston Texans)
       Koren Robinson (Minnesota Vikings)

Field goal
Amennyiben a támadó alakulat harmadik próbálkozásra sem tudja megtenni a szükséges 10 yardot, és legfeljebb körülbelül 35 yardra vannak az ellenfél gólvonalától, mezőnygól kísérletet próbálhatnak meg. Ugyanez a csapat áll fel, amennyiben a touchdownt követően extra pontot rúg a csapat. Ez a csapatrész egy erős falból (nem csak falemberek képzik), egy long snapperből, egy holderből (H) és a rúgóból (K vagy Place Kicker-PK) áll. A fal megállítja a blokkoló csapat rohamát, míg a long snapper hátraadja a labdát a holdernek, aki leállítja azt a földre, majd a rúgó rárúgja a kapura.

Ezennel végére értem a csapatrészeket bemutató körutamnak.
A következőkben néhány alapvető kifejezés - ami egy közvetítés során gyakran elhangozhat - értelmezésével fogok foglalkozni.

További fejezetek az amerikai football alapjai sorozatból:
Az amerikai football alapjai 1 - A játék
Az amerikai football alapjai 2 - Egy mérkőzés
Az amerikai football alapjai 3 - A csapatrészek, a játékosok - 1. rész
Az amerikai football alapjai 4 - A csapatrészek, a játékosok - 2. rész
Az amerikai football alapjai 6 - Gyakori kifejezések
Az amerikai football alapjai 7 - Mire figyeljünk, amikor egy play-t látunk?